Egy kisdiák szomorú históriája

A kis Rideg András a pápai gimnáziumban tanult, elég jól végezte a harmadik osztályt. Iszka-Szent-Györgyön lakó mostoha atyja azonban előre megírta neki, hogy mindenből jeles legyen. De nem volt mindenből jeles, Rideg András tehát nem mert hazamenni. Apja be is jelentette a csendőrségen a fia eltünését, de napokig nem akadtak a nyomára, míg egy kapuvári távirat jelentette apjának, hogy megkerült az elvesztett fiu, de holtan.

Az érzékeny kisdiák bejárta Veszprém, Győr, Sopron megyét s utjában megadással tűrte a nagy nélkülözést. Gyönge szervezete azonban nem sokáig tudott küzdeni a szokatlan élettel, hanem leverte lábáról a betegség. A sopronmegyei Ledény községben hagymázba esett s sulyos betegen szállították a kapuvári kórházba, hol Rákosi Andrásnak mondta magát. A halál hamar végzett a kis áldozattal. Másnap meghalt s csak ezután állapították meg a kilétét. Írásai között utijegyeket találtak, melyekben híven megírta bujdosásának viszontagságait.