A háziipari cikkek kivitelének kérdése

A magyar hatóságok megengedték, hogy a nyers gyékényt az országból kivihessék.
Sokak előtt bizonyára jelentéktelen kérdés ez, mert hiszen olyan anyagról van szó, amely a hozzá nem értők előtt eddig értéktelen volt. A kiviteli engedély megadásának indoka bizonyára a valutajavítás.

Azt megállapíthatjuk, hogy nagy haszna az országnak ebből nem lesz, mert ha az egész termést kiviszik, az sem lesz 100 vagonra való és azért a befolyó idegen valuta a zürichi jegyzést bizonyára nem fogja felfelé billenteni.

A nagy haszon helyett nagy szomorúság lesz azonban az ország több községében, ahol a lakosság a gyékény feldolgozásából élt évszázadok óta és ahol nyomor fog beállni az őszi levélhulláskor. Tápé, Dunaharaszti, Taksony, Soroksár, Biharnagybajom, Hajdúböszörmény stb., stb. lakossága marad kenyér nélkül, mert ha kiviteli engedély megadása következtében felhajtott áron a gyékényt meg is veszi, az abból készítendő árúkat itt nem lehet értékesíteni. Így kis szatírával azt is mondhatnánk, hogy a nagy drágaság következtében úgy sem tud már a gazdaasszony mit vásárolni a piacon, tehát gyékényszatyorra sincs szüksége.

Vannak, akik örülnek a kivitel megengedésének.
Azok, akik előtt más cél nem lebeg, mint pénzt szerezni mentől többet, bármily módon, akik nem törődnek azzal, hogy egész vidékeken megáll a munka. A gyékényfeldolgozó háziipar sorsa már meg van pecsételve, most még a vesszőkivitelt szabadítsák fel, hogy újabb százezrek maradjanak téli foglalkozás nélkül s akkor kellően elő lesz készítve a talaj arra, hogy a falusi munkásság bevegye a maszlagot, hogy lerombolva ezt a kis országot, orosz mintára egy más országot építsenek. Ha van szociálpolitika – a huszadik században pedig annak lenni kell, – akkor így dolgozni nem szabad.