A földreform állásáról

Mivel a földbirtokreform kérdése állandóan napirenden van és Bethlen István gróf miniszterelnök is kitért erre a kérdésre nyiregyházi beszédében, a Hétfői Napló munkatársa felkereste ennek a kérdésnek egyik legjobb ismerőjét, Schandl Károly földmívelésügyi államtitkárt, aki a következőket volt szíves mondani: 

– A földbirtokreform politikára vonatkozólag az illetékes tényezők körében egyöntetű a fölfogás, hogy a földreformot minél előbb be kell fejezni. Ez a belátás vezeti a kormányt és az Országos Földbirtokrendező Biróságot is, mely a reformot mint teljesen független főbiróság hajtja végre. Nem érünk rá, de nem is szabad a mezőgazdasági üzemek nagyobb részét hosszu éveken át bizonytalanságban hagyni. Már több izben rámutattam, hogy a világgazdasági fejlődés arra enged következtetni, hogy – ha Oroszország is belép a mezőgazdasági termelésbe – nagyarányu verseny alakul ki az agrár exportállamok között. Ausztria, Amerika és India nagykiterjedésü ujabb területeket vontak máris a gabonatermesztés körébe. Ez az irányzat csak erősödik s egyre közelebb hozza a nagy verseny idejét. 

– Nem szabad, hogy előkészületlenül találjon bennünket ez a világverseny, mert annak hatása sulyosabb lesz, mint az 1870-es évek agrárválsága, mikor Amerika tört be az európai piacra. A mi gazdasági politikánk nagyjából két irányban kell a magyar mezőgazdaság fölkészülését biztositani. Egyik a vámpolitika megfelelő megalapozása, amit az uj vámtarifánál különösen érvényesiteni akarunk. A másik irány az, hogy a mezőgazdaság erős beruházásokkal, talajjavitással, vetőmagkicseréléssel s általában a termelés átszervezésével intenzivebbé tétessék. 

– Ez utóbbi célból kell szorgalmazni a földreform mielőbbi befejezését s ez a szempont lebeg a kormány szeme előtt most is, mikor a földreformtörvény néhány intézkedésének törvényes magyarázatáról gondoskodunk.

– A mezőgazdaság erősitése az egyetlen helyes politika ma Magyarországon. Nem is lehet, de nem is gondolt tehát senki arra, hogy a kormány a reformot radikálisabbá tegye. Ez káros lenne egész gazdasági jövőnkre.

– A törvényjavaslat részleteiről még nem nyilatkozhatom, de anyit megállapithatok, hogy az utolsó előkészitő munkálatok kedvezően folynak s nem lesz technikai akadálya annak, hogy a törvényhozás – ha hosszu vitát mellőzni lehetne, ami nagyon kivánatos lenne – mielőbb tető alá hozza a javaslatot. 

Ez már azért is célszerü lenne, hogy a politikai élet mentesittessék egy függő problémától, a gazdasági élet pedig nyugodtan fejlődhessék a megjelölt és a nemzet szempontjából egyedül helyes irányban.