Az MTK nagy győzelme a Rapid fölött

5:1-re győzte le az MTK a bécsieket – A magyar bajnokcsapat nagyszerűen játszott. – Orth három, Siklóssy és Molnár egy-egy gólt rúgtak.

Vasárnap játszották az őszi szezon első nemzetközi mérkőzését Budapesten és ez a meccs olyan eredménnyel zárult, amelyre büszke lehet a magyar futballsport. Az eredmény egyben élénk cáfolata is az MTK letöréséről terjesztett híreknek.

Nagyszerűen játszott a magyar bajnokcsapat, megmutatta, mi a futballjátékban az igazi szépség és minden akció, amelyet a pompásan együttdolgozó MTK támadósor keresztülvitt, egy-egy bizonyíték amellett, hogy ezek a csatárok még sok nagy eredményt tudnak elérni.

Az MTK nagy 5:1 arányú győzelmét főleg csatársorának köszönheti. Orthnak a csapatba való beállítása már a múlt héten eredményesebbé tette a csatársor működését, most pedig szinte felvillanyozta játékostársait.

Újabb és újabb ostromra vezette a csapatot és önzetlen játéka az elért gólokban nyert kifejezést. De nemcsak Orth volt nagyszerű, hanem a csatársornak ugy a jobb-, mint pedig a balszárnya is kitűnően látta el feladatát. A Braun-Molnár jobbszárny szinte feltartóztathatatlan volt.

Minden támadás, amelybe belefogtak, az ellenfél kapujánál végződött, de ugyanolyan nagyszerűen operált a balszárnyon Siklóssy és Opata is. A védelem legjobb embere újból Nadler volt, aki kis termete ellenére is nagyszerű centerhalf, Kertész II. rendkívül agilis volt, a hátvédek is hibátlanul végezték kevés dolgukat, Szintuy nagyszerűen helyettesítette Kropacseket is a fiatal Fábián.

A Rapid nem a legjobb csapatával jött Budapestre, főleg fedezetsora volt gyenge, de a csatársor is gyatrán dolgozott. A közvetlen védelem igyekezett a veszedelmes támadásokat elhárítani, az MTK csatárai azonban úgyszólván elsöpörték őket.

A meccset tizenötezer főnyi közönség előtt tartották meg és a publikum melegen ünnepelte az MTK csapatát azért a szép játékért, amilyent már régen produkált. Az első félidőben a Rapid még valamelyes mértékben támadott, a második félidőben már adta magát sorsának. Az első gólt a hatodik percben Orth rúgta vagy húsz méterről.

A bécsiek balösszekötőjük révén csakhamar kiegyenlítették. A harminchetedik percben Braun villámgyorsan lefut, a labdát Siklóssyhoz passzolja, aki megszerezte a vezető gólt. Félidő 2:1.

A szünet utáni második percben már újból a bécsiek hálójában van a labda. A gólt Orth rúgta, aki a harmincegyedik percre megszerezte az MTE negyedik gólját. Három perccel a befejezés előtt esett az MTK ötödik gólja. Orth veszedelmesen támad, a labdát Molnárhoz passzolja és ő továbbítja azután a Rapid hálójába.