A rossz telefon

Hogyan lehet a bajon segíteni?

Ezer bajunk, idegtépő bosszuságunk, életünket megkeserítő kellemetlenségünk között nem utolsó helyen áll a telefon, sőt modhatni a sor élén büszkélkedik mindjárt a rangsor elején. Csak meg kell hallgatni egy telefonelőfizető panaszait, vagy talán meg sem kell hallagatni, mert ugyis kivülről tudja őket mindenki:

Nem lehet már elviselni, az ember idegei rongyokra szakadnak. Drága, méregdrága és rossz. A központ nem jelentkezik, de ehhez hozzá vagyunk szokva ezt csak eltürné valahogy az ember. Az aktuális baj az, hogy a telefon rossz. Mindég rossz. Hol nem lehet érteni, amit nekem mondanak, mert a készülék zug, zörög, fütyül, sivit vagy berreg, hol azt nem hallják, amit én mondok bele a kagylóba. Piros lesz a képen a dühtől és erőlködéstől, ugy bömbölök és a másik végéről a drótnak először naivan, ártatlanul, majd mindig idegesebben és türelmetlenebbül folyvást csak azt hallom: „Halló! Halló! Halló!” Fontos beszédem volna X doktorral, de X nem hallja, amit mondok és öt kérdő, vagy bosszankodó „Halló” után leteszi a kagylót, azt gondolva, hogy valaki feltréfálva, vagy hogy a központ tévedésből csengetett.

És akkor kérni kell a hiba bejelentőt. És a hiba-bejelentő tudomásul veszi panaszomat, hogy a telefonom szüntelenül bug, vagy hogy nem lehet hallani, amit belebeszélek, vagy én tudok mást hivni, mert a lámpácskám nem gyullad ki a központban, vagy, hogy engem nem lehet hivni és akkor a hiba-bejelentő megigéri, hogy kiküldi a müszerészt. És sok-sok idő mulva a müszerész meg is jön és megreparálja (optimista vagyok) a telefonomat. És a telefon sokkal rövidebb idő alatt, mint megreparálták, ujra elromlik.

A szerelő is panaszkodik és minden malicia nélkül hozzá lehet tenni, teljes joggal. A telefonkészülékek ócskák, kopottak, hamar romlanak. A rendelkezésre álló javitószerszámok, kellékek sem elsőrangu minőségüek, kevés van belőlük. A szerelők is kevesen vannak, nem győzik a munkát. Szemrehányást kapnak, hogy miért jönnek a bejelentés után olyan későn, pedig egész munkaidejükben egyebet sem tesznek, mint hogy egyik készüléktől a másikhoz loholnak. Arról persze már beszélni is unalmas, hogy nem tudnak megélni, kevés a fizetésük, stb. stb.

Pedig talán volna az egész ügynek egy eléggé szimpla megoldása:
Engedjék meg a szerelőknek, hogy magánelőfizetéseket fogadjanak el a telefon jókarbantartására szolgálati idejükön kívül. Ezzel a megoldással mindenki jól járna. Jól járna elsősorban az előfizető, mert ha a jókarbantartás emeli is a telefonköltséget, mindenki tisztában van azzal, hogy csak a rossz telefon a drága, a jó telefon ha több pénzbe kerül is, mindig aránytalanul olcsóbb.

Jól jár természetesen a szerelő, mert csinos mellékkeresethez jut szolgálati idején kívül.

Jól jár a telefonelőfizető, aki nem veszi a szerelőt ilyenmódon igénybe, mert a szerelők elvégezvén a javitási munkák jó részét nemhivatalos idő alatt, kevesebb munka marad a hivatalos időre és így a közönséges előfizető rossz telefonja hamarább kerül reparatura alá.

Jól jár az állam, mert hiszen gondtól szabadul meg, mikor módot ad alkalmazottainak arra, hogy privát-munkával rendes keresethez jussanak.

És végül jól járnak a központos kisasszonyok és az egész telefonos emberiség, mert a telefonok jók lesznek, a központban pedig semmi sem okoz annyi bosszuságot és időveszteséget, mint a rossz telefon. Időtakaritás: gyorsabb kapcsolás, kevesebb tévedés, idegek megóvása mind következménye lenne ennek a megoldásnak.

A Tekintetes Igazgatóság szives figyelmébe!