A méhek birodalma

 Az ember ősidők óta csodálattal figyeli a méhek érdekes berendezkedését. Nálunk már Szent István király 1019-ben adománylevelében meghagyta, hogy a zalasári apátságot, földjei, szöllöi, halászata és méhtartásában senki se háborgassa. Kolostoraink az Árpádok korában nagyban méhészkedtek; a régi okiratokban a méhészek külön osztályként szerepelnek.

A méhekről a görög-római korban azt tartották, hogy istenek nemzették, ők szolgálják a nektárban (kilencszeresen hatványozott mézben) az isteni eledelt, mely táplál, de meg nem terhel. A görög monda szerint Zeus (görög főisten) is táplálkozott csecsemőkorában a hímettoszi méh mézével. A méh papoknak, bölcselőknek, természettudósoknak, költőknek, iróknak mindig hálás tárgyul szolgált, miért is a muzsák madarának is nevezik.

Királyság a méhek államformája, egy királynő néha 75.000 alattvalón is uralkodik, akik mind a szó szoros értelmében vett gyermekei. Az anyaméh, vagy királyné néha 5-6 évig is elél, mig a dolgozó méhek élete átlag csak 6 hétig tart. Az anyaméh három napra a petéből való kibujása után megteszi nászrepülését és ez alkalommal egy csapat here (him) követi, egyetlen egyszer párosodik közülök fenn a levegőben eggyel, és ez egy párosodás egész életére megtermékenyíti, viszont a here életét veszti párosodás közben.

Ha az anyaméh ősszel ülte nászát, a következő tavaszon 60,000 peténél is többet rak, ebből körülbelül 900 esik huszonnégy órára. Természetes, hogy ennyi gyermeket nem dajkálhat egymaga, a dolgozó méhek, - akik hiányos testalkatuk miatt sohasem lehetnek anyák, de viszont igen kifejlődött anyai ösztönnel birnak, - veszik át az anyahelyettes szerepét.

Szorgalmasan ki-be repülnek táplálékkal megrakodva, vagy táplálék keresésére, sejteket építenek, takarítanak, a királynőt is ők élelmezik, minthogy a nászrepülés után a kaptárt, - rajzást kivéve – többé el nem hagyja. De nem csak ilyen szorgalmas tényezőkből áll a méhek birodalma, feminista állam, a nők dolgoznak, a himek, a férfiak pedig kényelmes semmittevéssel töltik el napjaikat.

Ezek a herék az anyaméh által meg nem termékenyített petékből, vagyis szüznemzés (parthenogenezis) utján keletkeznek. Ezek követik az anyakirálynőt nászrepülésén, közülök választ párt, de ez a választás, amint láttuk egyben halálos ítélet is. A többi herék a kaptárba való visszaérkezés alkalmával valóságos csataszerű összetüzésben megölik a dolgozó méheket, hulláikat kidobják a kaptárból.

A megtermékenyített petékből majdnem kivétel nélkül dolgozó méhek kelnek ki. De minthogy csak kétféle peterakási módja van az anyakirálynőnek, az a kérdés, hogy keletkezik a királynő? Ezzel a kérdéssel a méhbirodalom legnagyobb csodájához jutottunk.

Tavasz kezdetén, a dolgozó méhek egy-két, a rendesnél jóval nagyobb, kényelmesebb sejtet is építenek. Az áttelelt öreg királynő a nagyobb sejtekben is rak egy-egy megtermékenyített petét, melyet különös gonddal táplálnak a dolgozó méhek. A bő élelmezés következtében a kényelmes, nagy sejtben fejlődött petékből kelt méhek, ellentétben a többi elnyomorodott pete méheivel, erős, szép alkatu tenyészállatok lesznek.

Ha a fajfentartásra szánt peték közül kikelt méhek valamelyike elég erősnek érzi magát arra, hogy a sejtből kikerüljön, különös, zizegő hangot hallat. Mire a méhek egyrésze az öreg királyné körül gyül össze és vele együtt hirtelen kirepül. A már nehézkes királynő egy közeli faágra telepszik, a méhek pedig szöllőfürtszerüen csoportosulnak köréje. A méhész a rajt felfogja és egy uj kaptárban helyezi el. Az elsőszülött uj királynő pedig azonnal átveszi a régi birodalom társadalma fölött az egyeduralmat.

Előfordul azonban, hogy a fiatal királyné is rajjal repül ki, egy még fiatalabb királynőre hagyva az anyaállamot. A később születendő királynőket a dolgozó méhek egyszerüen megölik. Ha a méhek uj kaptárba költöznek, először hátrafelé másznak ki a kaptár kapuján, hogy a környezetet jobban emlékezetükbe véshessék.

Tájékozódás céljából előbb néhány kört írnak le a levegőben és csak azután repülnek élelmet gyüjteni. Éppen igy járnak el a fiatal, első utjukra induló méhecskék is. Rövid terepszemle után, pár kilométernyi távolságról is egyenesen hazatalálnak kaptárukba.