Nem statáriális biróság tárgyalja a 105 kommunista bünügyét

A rendőrség, - mint annak idején megírtuk - nemrégiben egy nagyszabásu kommunista mozgalomnak jött nyomára. A mozgalomban 105 ember vett részt, akik egy elrejtett nyomdában kommunista lapot is adtak ki. Ebből a titokban terjesztett lapból szemelvényeket közölt egyik Berlinben megjelenő németnyelvü kommunista ujság és ez lett az árulója - a nagy titokban terjeszkedő mozgalomnak.

A letartóztatott 105 ember közül az ügyészség 45 terheltet időközben szabadlábra helyezett, a többi ellen azonban fentartotta az előzetes letartóztatást. A védők azt az információt kapták, hogy az ügyészség lázadás büntettét látja fenforogni s ezért a statáriális birósághoz teszi át vádiratával együtt a pör iratait.

Amint a Hétfői Hirlap értesül, a védők tévedésben vannak, mert az ügyészség nem a rögtönitélő, hanem a rendes birósághoz teszi át vádiratát, amely az állami és társadalmi rend elleni büncselekmény elkövetésével vádolja a vádlottakat.