Dr. Bischtz Bandi Endre ügyvédet letartóztatták

Hetekkel ezelőtt megirtuk, hogy a budapesti rendőrkapitányságon nagy szabásu nyomozást inditottak utilevél hamisitások és külföldi vizumok megszerzése körül elkövetett visszaélések miatt. Annak idején a rendőrség ebben az ügyben előállította dr. Bischtz Bandi Endre fővárosi ügyvédet is, de kihallgatása után szabadon bocsátották.

A rendőri nyomozás befejezése után az iratok a budapesti kir. ügyészséghez kerültek, ahol az előadó ügyész terjedelmes vizsgálati inditványt terjesztett a vizsgáló bíró elé. A büntetőtörvényszék vizsgálóbírája maga elé idézte dr. Bischtz Bandi Endre ügyvédet és a bünügy eddigi adatai alapján közokirathamisitás bűntette címén letartóztatta és elrendelte ellene a vizsgálati fogságot. A letartóztatott ügyvéd a vizsgálóbíró végzése ellen felfolyamodást jelentett be és igy az ügy a vádtanács elé kerül.

Dr. Bischtz Bandi Endre 44 éves ügyvéd, de rendkivül viharos multja van. Egyetemi tanulmánya idején brutális összetüzése volt egyik professzorával és ezen esetből kifolyólag a magyarországi összes főiskolákból kitiltották. Bischtz erre kivándorolt Amerikába, ahol több mint hat éven át mint bányamunkás dolgozott. Visszavándorlása után kegyelemből visszavonták a kitiltást, elvégezte a jogot és ügyvédi irodát nyitott. Ügyfelei leginkább az angyalföldi lakosságból rekrutálódtak és a hatóságok előtt, ahol csak megjelent mindenütt, nagyhangon és agresszív módon viselkedett.