Gazdátlan autók – százszámra

Pesten már szállóigévé vált, hogy a bessz sok embert talpra állitott.
Tudniillik ujra talpukra álltak azok, akik eddig autón jártak. Ez a szójáték onnan ered, hogy az utóbbi időben a konjunktúra bizonytalan nyergét lovagló újgazdagok, újpénzüek elég terjedelmesnek mondható táborában szinte mániákusan dühöngött az autó-láz. 

Pesten már mindenki autón kezdett járni.
Az előkelőség ködös csimborasszója – az autó – lassan elvesztette előkelőségét. De csak azért, hogy még előkelőbb legyen. Pesten lassacskán két embertipust különböztettünk meg. Autóst és autótlant. Igazgató, nagykereskedő, bankár, sőt a lassan, de biztosan a Markó ucca felé evező zúgtőzsdés számára is immár nem volt comme il faut kocsin vagy különösen gyalog járni. 

Most aztán a bessz sötét napjaiban egy csapásra megváltozott a helyzet.
A lecsuszott újak kiadták a kényszerjelszót: los von auto. Igy állt elő aztán, hogy Pesten jóformán több eladó autó van, mint üzembe levő. 

Egyik autó-gyár igazgatója ezt meséli az autó-viszonyokról: 
– Csak annyit mondhatok, hogy a szépen fejlődésnek indult magyar autóipar nagyon megsinyli a mai pénztelenséget. A gyárakban alig készül rendelt autó. Az a nagyon-nagyon kevés ember, aki még tud autót venni, inkább használt autót vásárol. Hiszen ma minden második autó eladó. Az autótulajdonosok kilencven százaléka menekülne az autójától.

Azt hiszem – folytatja – nem kell bővebben beszélnem arról, mennyien kerültek kellemetlen anyagi helyzetbe. Ilyenkor az első felesleges, luxus dolog az autó. Ki vele – mondja a tulajdonos. És a két-háromszáz milliós kocsik negyven-ötven millióért cserélnek gazdát. Félárban dobják piacra az autókat. Most tessék elképzelni a helyzetet.