Gyilkosság a Wahrmann uccában

Székely napszámosok agyonszúrtak egy katonát.

A Hétfői Napló tudósítójától.

Karácsony éjszakáján a Wahrmann uccában meggyilkoltak egy katonát, akit gyilkosa két év óta keresett halálra. Karácsony éjszakáján egy kültelki kocsmában mulatozás közben fölismerte, társaival megleste az uccán, ahol rövid dulakodás után agyonverték.

Elek György 27 éves tüzérszakaszvezető hétfőn éjszaka a Wahrmann ucca 5. számu házban lévő kocsmában mulatott. A kocsmában táncvigalom volt, és Elek is elvegyült a táncolók közé.

Az egyik asztalnál ültek Kovács József, Lőrincz György és Simon János székely menekült napszámosok, akik már hosszabb idő óta borozgattak és duhajkodtak. Kovács József a táncolók között felismerte Elek Györgyöt, régi haragosát, aki két évvel ezelőtt megverte Kovács öccsét és Kovács azóta halálra kereste öccse bántalmazóját.

Kovács társainak elmondotta az esetet és megbeszélték, hogy amikor Elek elhagyja a kocsmát, utána mennek és véresre verik. Ettől kezdve állandóan szemmel tartották Eleket, aki gyanutlanul táncolt és mulatott. Amikor legjobban állt a mulatság, Kovács hirtelen a táncoló Elek elé toppant és rákiáltott:
- Elek György, megismersz-e engem?
Elek, amikor meglátta Kovácsot, elsápadt és elköszönt a táncosnőjétől, gyorsan fizetett és eltávozott a kocsmából.
- Kovácsék azonban utána mentek és a katona alig tett pár lépést a Wahrmann uccában, a három napszámos közrefogta.
- Most nem menekülsz el, - kiáltotta Kovács – megbosszulom rajtad az öcsémet.
A következő pillanatban Lőrincz, aki a háta mögött állt Eleknek, bikacsekkel fejbevágta. A hatalmas ütéstől Elek a fölre esett, majd hirtelen talpraugrott és futásnak eredt. A támadók üldözőbe vették és elfogták Eleket.
Most már nem tudott menekülni előlük. A három napszámos körülfogta a tüzérkatonát, agyba-főbe verték, ugy hogy az arcát és a fejét pillanatok alatt elöntötte a vér.

Elek az ütésektől eszméletlenül terült el a földön és fájdalmas jajveszékelésére figyelmessé lettek az uccán. Egy rendőr és több járókelő sietett a verekedő csoport felé. Amikor ezt Kovács József észrevette, a földön fetrengő Elek bajonetjét kirántotta és azt a szivébe döfte, ugy hogy a bajonett benne megállott.

A bajonet keresztülfurta a szerencsétlen ember szivét, aki nyomban meghalt. Kovács és társai ezt látva, futásnak eredtek. Két rendőr és a járókelők utánuk vetették magukat. A sötét uccában izgalmas hajsza keletkezett a gyilkosok és a rendőrök között, miközben a rendőrök riasztó lövéseket adtak le. Végre hosszas hajsza után sikerült mind a hármat elfogni és a gyilkos legényeket megkötözve vitték be a főkapitányságra, ahol kihallgatásuk után valamenynyiőket letartóztatták.