Az ember hatodik érzéke

 Van a fülkészülékben három félköralaku csatornácska, az ugynevezett csontos ívjárat, amelyek – Cyon természettudós szerint – az ember hatodik, azaz a matematikai érzékszervét képviselnék. Eszerint a testek hosszuságát, szélességét és magasságát e szervünk révén érzékeljük.

Ezt az állítást Cyon azzal az ismert ténnyel támogatta, hogy tudniillik azok az állatok, amelyeknél az említett félköralaku csatornák egyike hiányzik, a térbeli kiterjedés megfelelő iránya iránt érzéketlenek. Némely patkányfajnál például hiányzik a függőleges irányu csatornajárat, s ezek a patkányok a magasság iránt csakugyan érzéketlenek.

Az ugynevezett japánországi patkányoknál csak éppen a vizszintes irányu csatornácska van meg, ezek a patkányok zegzugos irányban futkosnak összevissza és minduntalan meg is fordulnak saját tengelyük körül. Az olyan békák, amelyeknek Cyon egyik félköralaku csatornácskáját kiirtotta, a megfelelő irányban való tájékozóképességüket teljesen elvesztették. Cyon szerint e csatornácskák fejlettsége az idők során és az egyes népek szerint változott; legmagasabb fejlettségi fokát az egyiptomiaknál érték el, amit e népeknek a geometriai tudományban való jártasságuk bizonyít.

Ennek a fejlettségnek volt eredménye kolosszális építkezésük, milyenek a gulák, obeliszkek, királysirok, templomok és középületeik. Cyon az aviatikusok ama törekvését, hogy egymás magassági rekordjait megjavítják – pedig hány áldozatot követelt már ez, kiváltképpen eleinte – szintén e három csatornácskának, illetve közülök a függőleges irányunak tulajdonítja, mint amely az aviatikusoknál kiváltképpen ki van fejlődve.

Igaza lehet a kiváló tudósnak, mert szavahihető repülők mondják, hogy még a roppant magasságban is érzik ennek a hatalmas ösztönnek hatását, amely őket még magasabb szárnyalásra készteti.  Nos, hogyha ez igaz, akkor nem lehetetlen, hogy eljő még az idő, mikor a fülkészülék függőleges csatornácskája ellentétes fejlődési fokot fog mutatni, aminek viszont az lesz az eredménye, hogy az ember nem a magasba vágyik, hanem ellenkezően, le a mélybe és fölfedezni törekszik a föld középpontját!