Az FTC szenior versenye

Gyenge sportbeli eredmények. – Szenior birkózóink formájában visszaesés mutatkozik.

Az FTC slágernek ígérkező szenior birkózó versenyének nívóját alaposan leszállította az a körülmény, hogy a versenyre benevezett Keresztes Lajos, Miskey Árpád és Varga Béla dr. nem indultak, úgy hogy ennek folytán a közönség egy része is csalódottan távozott. Fokozta a verseny sikertelenségét néhány bíró helytelen ítélkezése.

Általában azonban a Vasas verseny, Budapest és Debreczen bajnokságai után szenior versenyzőiknél is bizonyos fokú visszaesést látunk, aminek folytán – sajnos – kevés a reménységünk, hogy BAK közeli nemzetközi versenyén birkózóink a finn és svéd birkózókkal szemben sikeresen helyt tudnak állni.

A versenynek csak a rendezésbeli részét dicsérhetjük meg. Matlinger Béla és Fazekas Dezső dr. irányítása mellett a kipróbált FTC gárda s versenyt ügyesen bonyolította le.

Részletes eredmények:
Légsúly. 1. Magyar Ármin (BAK). 2. Eidlitz Bertalan (UTE) 3. Nobl László (Testvériség) Öt induló.

Pehelysúly. 1. Fehér István (BAK) 2. Deli József (FTC) 3. Mattauch Ferenc (Vasas) Hét induló.

Könnyűsúly. 1. Matula Mihály (MTE) 2. Györgyei Ferenc (UTE) 3. Nagy József (UTE) Tiz induló.

Kisközépsúly. 1. Maister István (Törekvés) 2. Faragó István (BAK) 3. Benő Imre (FTC) Nyolc induló.

Nagyközépsúly.
1. Ruzicska Gyula (MAC) 2. Szelki Ottó (Vasas) 3. Badovets Raymund (FTC) Négy induló.