Lovászy Márton pöre elévült

A Szózat 1922. év február 12-én támadó cikket közölt Lovászy Márton, a Károlyi-kormány volt belügyminisztere ellen, aki, mint ismeretes, a bolsevizmus bukása után Bécsben telepedett le. A cikk azzal vádolta meg Lovászyt, hogy még most is hazaellenes propagandát fejt ki és őt a csehek pénzelik.

A cikk miatt Lovászy 10 nappal később sajtópőrt indított, amelyben az ügyészség nem vállalta a vád képviseletét. Miután a pótmagánvád jogi képviselője, Vámbérg Rusztem dr. átvette a vádat, a vizsgálóbíró 1922. év március 10-én a nyomozás lefolytatása végett a főkapitányságból küldte az iratokat.

A szerzőséget Náday Lajos dr. vállalta a cikkért, de őt több mint hat hónapon át kihallgatni nem sikerült, míg végre 1923 január 8-án kihallgatták. A rendőrségről néhány nappal ezelőtt jöttek át az iratok, de Lengyel dr. vizsgálóbíró elévülés címén Náday dr. ellen megszüntette az eljárást. A megszüntető végzés hivatkozik a tábla joggyakorlatára, amely szerint, ha valamely hasonló ügyben hat hónapon belül nem történik intézkedés, az elévültnek tekintendő.

Lovászy Márton jogi képviselője most imeretlen tettes ellen fegyelmi följelentést tett a főkapitányságnál, annak megállapítása végett hogy miképen történt, hogy hat hónapon belül az ügyben nem ejtették meg a nyomozást és így lehetővé tétetett az ügy elévülése.