Ferenc József király szakáll változtatása

A kolozsvári városházának tanácstermében még a hatvanas évek vége óta ott állott Ferenc József királynak életnagyságu képe Szent István király palástjával s az ő világszerte ismert Ferenc József szakállával.

Most, hogy Oláhország berendezkedik a megszállt területeken, a kolozsvári oláh városi tanácsnak is elviselhetetlen volt, hogy állandóan Ferenc József király tekinetet ellenőrizze őket, kérték tehát, hogy egy ugyanakkora Ferdinánd arcképet kapjanak a helyébe.

Csakhogy ma egy akkora arckép ára milliókba kerülne azt üzenték tehát Bukarestből, hogy alakitsák át a képet a változott viszonyokhoz képest. Előjött tehát az a festő, aki négy év óta az erdélyi magyar kulturának oláh kulturává való átmázolásával foglalkozik és jutányosan átalakitotta a királyi arcképet.

Átalakitotta pedig ugy, hogy egyszerűen levette a Ferenc József jellegzetes oldalszakállát és helyette hegyes állszakált ragasztott neki, amilyen Ferdinándnak van. A Szent István palástját azonban – mitsem tudva annak történeti jelentőségéről – érintetlenül meghagyta, már csak azért is, mert a nagy vászonterület átfestése igen költséges lett volna, arra pedig nem volt fedezet.

Azóta hát Ferenc József király az oláh városi virtsaftot Ferdinánd-szakállban kiséri figyelemmel, mintha valami oláh sziguranca-detektiv volna.