Az elhalasztott esküvő

Pár nappal ezelőtt Pintér Gizella magánzónő följelentést tett a főkapitányságon Németh Ferenc foglalkozásnélküli fiatalember ellen, akivel pár héttel ezelőtt ismerkedett meg. A följelentés szerint Németh Ferenc komolyan kezdett udvarolni, majd megkérte a kezét és az esküvő napját is kitűzték.

A VI. ker. anyakönyvvezető előtt kellett volna az esketési szertartásnak lefolyni, ahol a házasuló felek a kitűzött napon meg is jelentek. A vőlegény azonban az anyakönyvvezető előszobájában pár percre magára hagyta menyasszonyát, majd visszatért és azt mondta, hogy házasságuk elé akadályok gördültek és így az esküvőt egyelőre nem tarthatják meg. Kérte a menyasszonyt, hogy rokonainak ne szóljon erről, hanem mondja azt hogy az esküvőt megtartották.

A menyasszony beleegyezett ebbe és néhány hétig közös háztartásban éltek, míg egy szép napon Németh Ferenc lakásukat teljesen kifosztotta és egymillió korona értékű ékszert, nagyobb összeg készpénzt és más egyéb értékeket szedett össze és tovább állt.

A feljelentést Halberth Károly detektívfőfelügyelőnek osztották ki, aki csakhamar megállapította, hogy Németh Ferenc valódi neve Leichtag Mór, foglalkozása pincér, rovottmultu egyén, aki házasságszédelgések miatt már többször büntetve is volt.

Megállapították még azt is, hogy Leichtag Mór nős ember és feleségétől törvényesen elválasztva nincs, csak tőle különváltan él. A rendőrség keresi.