Óriási ősemlősök maradványai Belső-Ázsiában

Több, mint négy évtizede, hogy BLANFORD Beludzsisztán alsó miocén-korszakú képződményeiben néhány ősemlős-faj különböző csontvázrészeit lelte. A maradványok egyik szembeszökő közös sajátsága feltünő nagyságuk volt.

Általánosabb feltünést azonban csak akkor keltett ez a lelet, amikor PILGRIM 1907—1908-ban ugyanott gyüjtött gazdag anyagát megismertette. Az ő leírásából egész sor óriás termetű új ősemlős-fajjal ismerkedtünk meg; s még szembeötlőbbé vált ennek az ásatag állatvilágnak az a további különös sajátsága is, hogy sok benne az ősi — ó-harmadkori — tipus (Anthracotherium, Chalicotherium stb.), valamint sok az eddig ismeretlen nemzetség (Cadurcotherium, Thyllotillon stb.) is.

Ezek a meglepő leletek sarkalták a cambridgei egyetemi múzeum állattárának fő felügyelőjét. FORSTER-COOPER-t arra, hogy az 1911 — 1912. években további kutatásokat végezzen Beludzsisztánban. Az eredmény ezúttal is az volt. hogy egy új, óriás orrszarvun (Paracerotherium bugtiense) és más nagy emlősökön kívül olyan patás ősemlős maradványai is előkerültek, amely faj óriás termetére nézve az eddig ismert legnagyobb emlős fajokkal is vetekszik.

Ezt a sajátos — a lófélékre, orrszarvuakra, Chalicotherium-okra és Titanotherium-okra egyaránt emlékeztető — új fajt Baluchitherium Osborni néven vezette be az irodalomba.

A Baluchitherium kezének arányait az 1. rajz szemlélteti. A kéztő magas fekvése, illetőleg a kézközépcsontok hossza mindenesetre feltünő jellege ennek az állatnak. ABEL szerint ezeknek az arányoknak tökéletes mását nem is lehet egyetlen más emlős-családban sem föllelni; annál különösebb, hogy egy óriás madárlábú gyíknak, a Diplodocus-nak keze feltünően hasonló hozza, ami valószinű leg hasonló mozgásra, illetőleg életmódra vall.

Rajzunk szerint leginkább a Miohippus kezének csontjai tüntetik föl a Baluchitherium kézcsontjainak arányait; annál nehezebb elképzelnünk, hogy mégis az elefántéhoz hasonló, otromba testű állat volt.

A kihalt óriástermetű ősemlősök közül a bukaresti múzeum büszkesége, az alsó pliocén-kori Dinotherium gigantissimum mérhető a Balichitherium-hoz, míg a mammut (Elephas primigenius) ősének, a Elephas tragontherii-nek Mainzban őrzött egyik feltűnő nagyságú példánya még ezeknél is nagyobb.

Valóban örvendetes, hogy időközben (1917) Észak-Turkesztánban, az Aral-tó mellett is ráakadtak a Baluchitherium egyes csontjaira. Erről az állatról szóló ismereteinket azonban bizonnyal az a teljesen egész koponya egészíti ki majd legtökéletesebben, amelyet GRANCER W. amerikai paleontológus a mult (1922) év folyamán Chinában talált s melynek leírását nagy érdeklődéssel várjuk.

Anatómiai és fejlődéstani érdekesség mellett a Baluchitherium rétegtanilag is nevezetes fajnak igérkezik, mert rövid idő alatt egymástól nagyon távol eső vidékek üledékeiből került elő.

Dr. Gaál István.