Berlin – Budapest 1:0 (0:0)

Tizenegyesből szerzett góllal győzött a német csapat. – Retschury a Hajós kezére rúgott handsért ítélt 11-est. – A Budapesti csapat igen gyengén játszott. – Szedlacsek gyámoltalan játékán múlt a vereség. – Hirzer a mérkőzés hőse. – Súlyos lábsérüléssel játszotta végig a meccset s utána a Pajor-szanatóriumba szállították.

Genuának és Lausannenak semmiképpen sem méltó folytatása volt a Berlin-Budapest városok közötti mérkőzés amelynek szenzációs eredménye valószínűleg jóval hosszabb ideig fogja foglalkoztatni a sportközvéleményt, mint jelentős svájci diadalunk.

Minden összeesküdött ellenünk, hogy válogatott csapatunk legkönnyebbnek tartott tavaszi küzdelme kudarccal végződjék. Kidőlt a lausannei csapatból Orth, majd Molnár és Braun, a kik helyetteseit a csütörtöki trial alapján kellett volna kijelölni.

A trial azonban a kútba esett és mert a szövetségi kapitány a Miskolcra küldött válogatott csapatot megbontani nem akarta, a Vasasok jobb szárnyát toldotta Braun és Molnár helyére, Orthot pedig Szedlacsek volt hivatott pótolni, nemcsak a Törekvés lengyel túráján mutatott gólképes formája – hanem sokkal inkább a vándorok mérkőzésén produkált teljesítménye alapján.

(I. félidő)
4 óra 15 perckor Semsey kezdőrúgásával indul meg a játék. Hajós előreadott labdáját Weisz jól továbbítja Hirzernek, aki ezután átengedi Katzernak, Takács fejesét Schwedler fogja. Neumann szépen keresztüldolgozza magát a Fogl-páron, a labdát azonban nem tudja beadni.

Katzer-Takács szép összjátékkal leviszik a labdát a 16-osig, ahonnan Szedlacsek gyengén a kapus kezébe rúgja. Trotschinszky szökteti Neumannt, akit Fogl II. csak az utolsó percben szerel le.

Weisz-Hirzer gyönyörű összjátékából a labda a tisztán álló Katzerhez kerül, aki azonban a kornervonal mögé rúgja. (10. p.) Hartmann szökteti Ruchot, aki Fogl III.-at cselezve szépen centerez, Plattkó azonban a ráfutó Neumann elől bravúrosan szedi a labdát.

Ruch támadása a belső csatártrió lesben állása miatt hiúsul meg. Neumann beadását Plattkó macskaügyességgel szedi el a rárohanó csatárok elől. (14. p.) A Hajós gáncsa miatt megítélt szabadrúgást Hartmann a kapu mellé továbbítja. Weisz a félvonalról lerohan, beadását Szedlacsek fogja, de késlekedése miatt leszerelik. (20. p.)

A németek támadása ofszeidon akad meg.. Hirzer 2 percre kiáll. Kertész II. előreadását Szedlacsek gyengéden a kapus kezébe fejeli, majd a Weisztől kapott labdát is elhibázza. Sobeck támadását Fogl II. szereli le. Takácsot Bache szereli le, a labda Martwig közvetítésével Trotschinszkyhez kerül, akinek nehéz lövését Plattkó csak korner árán tudja menteni. (27. p.)

A kornerból Berlin balösszekötőjéhez kerül a labda, aki magas ívben továbbítja, a kirohanó Plattkó azonban nem tudja lefogni. A gól menthetetlennek látszik, Fogl II. azonban a kapuvonalról rúgja vissza a labdát a mezőnybe.

Martwig handse miatt szabadrúgás, melyet Fogl II. lő kapura. Hartmann kiszökését Fogl III. az utolsó pillanatban szépen szereli. (42. p.) Hirzer pompásan kidolgozott és továbbított labdáját Szedlacsek Standkenek engedi át. Bernát szökteti Ruchot, akit Fogl II. túl erélyesen szerel. Az utolsóelőtti percben Hirzer remekül kiszökik, lövése azonban külső hálót ér.

(II. félidő)
Sobeck veszélyes támadását Fogl III., majd Fogl II. próbálja szerelni, de sikertelenül. Végül Kertész II.-nek kell közbelépni. Hartmann szökteti Ruchot, akinek beadását Fogl III. kornerre menti. A korner után nagy kavarodás a magyar kapu előtt, miközben a labda Hajós karját éri. A bíró tizenegyest ítél. Bacha védhetetlenül belövi. (1:0)

A németek továbbra is veszélyesen támadnak, míg a 6-ik percben Szedlacsek tiszta helyzetben bosszantóan ront, Hirzer átadását is elhibázza. Weisz szépen kidolgozott labdáját Berndt korner árán menti. (10. p.)

A 24-ik percben Takács és Kertész II. ismét eredeti posztját foglalja el. Fogl III. súlyos hibájából Hartmann veszélyes lövését Plattkó gyönyörűen védi. Hirzer szökteti Weiszet, akinek centerét Schwedler nehezen kornerre menti. (27. p.)

A magyarok erőteljes finisbe kezdenek és a 32. és 33-ik percben rendkívül veszélyes helyzetbe is kerül Berlin kapuja a góltól azonban mindkét esetben lehetetlen szerencse árán menekülnek meg a németek. Szedlacsek fagyos nemtörődömséggel rontja el Takács szép átadását. (36. p.)

Weisz beadását Standke fogja. Ruch erős lövését Plattkó a tisztán álló Hartmannhoz öklözi, aki a kapu fölé lő. (40. p.) Katzer könnyű helyzetből továbbított centerét Schwedler fogja, majd ismét Katzer rontja el az utolsó percben Takács szép átadását. Majd az előrehúzódott Fogl II. kapura készül lőni, mikor a bíró sípja a mérkőzés végét jelzi.

A csapatok így álltak fel
:
Budapest: Plattkó – Fogl II., Fogl III. – Kertész II., Hajós, Blum – Katzer, Takács, Szedlacsek, Hirzer, Weisz
Berlin: Schwedler – Bache, Standtke – Bernát, Lux, Martwig – Neumann, Trotschinszky, Hartmann, Sobeck, Ruch