Lezárult a párisi olympia

Lezajlott a felujitott olympiai küzdelmek második sorozata és csak a verseny értékét emelte a győzelmekkel egybekötött világbajnoki czím, mely méltán megillette a győzteseket, mert a világnak minden számottevő országa képviselve volt legjobb athletáival a küzdőtéren.

Amerika járt elől részvétel és eredmény tekintetében. Az amerikaiak 55 athletával jelentek meg a küzdőtéren és a 12 világbajnokság közül 9-et vittek haza, a többi három Európának jutott, 2 lett Angliáé és 1 a miénk, magyaroké.

Mikor hozta az örömhírt a távíró, szinte hinni nem akartunk, hogy lehetséges ez. Mert mit jelent ez a győzelem és a vele kapcsolatban a többi magyar versenyző szereplése a világbajnoki, valamint a handicap versenyekben?

A magyar athleták a kontinens legjobbjai és nagyon közel vannak az angolokhoz, csaknem egyenlők vagyunk velük. Eddig is sejtettünk hasonlót, de most már van támpontunk. Derék athletáink valamennyien jól megállották a helyüket, szereplésükre büszke lehet minden magyar ember, mert az ő révükön ismertebbekké váltunk, mint a társadalmi és állami élet bármily alaku jelentkezése által; az ő révükön a világ nagy nemzetei megtanulták ismerni a magyar nemzetet, mint olyat, mely a művelt nemzetek kultúráján átvéve annak a kultúrának művelésére alkalmas, sőt versenyképes is.

Valamennyi versenyző közül azonban a legnagyobb elismerés Bauer Rezsőt illeti meg, a ki győzelmével megszerezte a világbajnoki czímet, melyet még amatőr athletikában a kontinens semmiféle nemzetének a fia eddig megszerezni nem tudott.

Az évszázados angol és az ennek nyomán fejlődő, bőséges segélyforrásokkal rendelkező amerikai sportélet dominált eddig feltétlenül az athletika terén és az amerikai erőkifejtés mellett az angol lassanként eltörpül. Az utolsó évtizedekben kezdték a kontinens államaiban felkarolni az athletikát és annak művelése mindinkább nagyobb arányokat öltött. Hazánkban az athletika intenzívebb fejlesztése az utolsó évtizedre esik és mondhatni, fényes sikereket értünk el vele a közel külföldön.


A mostani párisi versenyek képezték a próbakövet és a próba kitűnően bevált. A világbajnoki küzdelmekben az 1 első , 1 harmadik, 2 negyedik, 1 ötödik, 1 hetedik, és 1 nyolczadik; a handicap versenyekben 2 első, 2 második és 1 harmadik hely oly szép eredmény, melynél jobbat a legvérmesebb reményekkel sem lehetett várni.

A versenyek rendezése sok kívánni valót hagyott hátra és pontosság és rendesség tekintetében a párisi versenyek messze elmaradtak az atheniek mögött. Különösen a német versenyzők panaszodnak, hogy fogadtatásuk egyáltalán nem volt, sőt tájékoztatva sem voltak a verseny pontos helyéről.

A mi a pályát illeti, az igen kellemes benyomást tesz a nézőre, a futópálya fűpálya, de a rövid futásokra való egyenes, nem teljesen sík, 60 cm.-t emelkedik a czél irányába, a mely emelkedés egy 100 m.-es pályán meglehetősen érezhető és a verseny eredményét könnyen befolyásolhatja a kitartó futó javára.

Az ugróhelyek anyaga nem eléggé ruganyos és különösen a kitűnő ugróhelyhez szokott amerikaiak panaszkodtak e miatt, mert ők hozzá vannak szokva a fűrészporral kevert agyagos talajhoz. Érdekes a világbajnoki versenyek összeredményét tekintve, hogy az egyes nemzetek mily arányban értek el jelentős eredményeket.

Az amerikaiak után az angolok következnek 2 elsőséggel és 2 második helylyel. A magyaroknak 1 első, 1 harmadik; a francziáknak 2 második, 1 harmadik; a cseheknek 1 második; a dánoknak és norvégeknek egy-egy harmadik hely jutott. Többi helyeket kivétel nélkül amerikaiak töltik be. A versenyekben elért eredmények magas nívón állanak, a mit legjobban jellemez azon körülmény, hogy 5 új rekordot állítottak fel és pedig:

Bauer Rezső diszkoszvetéseben 3604 cm.
C. Bennett 1500 m.-es sikfutás 4. p. 6 4/5 mp.
Jarvis 100 m.-es sikfutás 10 4/5 mp.
Ray Ewry helyből való magasugrás 165 cm.
John J. Flannagan kalapácsvetés 5025 cm.


A többi eredmények is mind megközelítik a világrekordot, különösen említést érdemel Kraenzlein gátfutása, mely 1/5"-czel áll a 120 yardos gátfutás világrekordja mögött és joggal ezzel egyenlőnek tekinthető, mert 1 m.-rel hosszabb az előbbi táv; Kraenzlein távolugrása 32 cm.-rel, Baxter magasugrása 6 1/2 cm.-rel, Scheldon sulydobása 23 cm.-rel gyengébb csak a fennálló világrekordnál.

Érdekes, a magyarokra nézve kedvezőtlen inczidens adta elő magát, mikor Bauer került ki a diszkoszvetésben győztesként. A katonazenekar azt hívén, hogy ujból amerikai győzőtt, rázendített az amerikai hymnusra, felvilágosíttatván azonban tévedésükről a magyar győztes tiszteletére eljátszotta az osztrák hymnust.

Nem tudjuk, tájékozatlanság vagy a magyar hymnus nem tudása volt-e ennek oka, minden esetre azonban a rendezés fogyatékosságának tudható be ezen eset is, mint az a körülmény, hogy versenyzőink óvást voltak kénytelenek emelni az ellen, hogy megérkezésükkor osztrákoknak voltak feltűntetve. A magyar versenyzők ezen óvását a párisiak figyelembe vették, de már arra nem terjedt ki figyelmük, hogy a magyaroknak saját nemzeti hymnusuk is van.

Miután jelenleg a versenyről részletesebb tudósítást még nem kaptunk, többet mai számunkban a versenyről nem írhatunk, a kiegészítő tudósítást jövő számunkban fogjuk közölni, egyelőre csupán a szombattól csütötörtökig lefolyt versenyek alább közölt eredményeire utalunk.


A versenyek részletes eredményei:

Világbajnokságok

Szombat és vasárnap, július 14. és 15.-én:
Döntő futam:
F.W. Jarwis (Princeton) 10 4/5" (világrekord).........................................1
W. B. Tewkesbury (Pensylvania).............................................................2
St. Rowley (Ausztrália)...........................................................................3

A. F. Duffy, aki az idei angol bajnokságot is megnyerte és így a legjogosultabb pályázók közé tartozott, a döntő futamban elbukott 30 méterrel a czél előtt, a hol vezetett. A résztvett 2 magyar versenyző, Koppán és Schubert, mindegyike harmadik lett az előfutamokban és pedig: Koppán, Tewkesbury és Clain amerikai futók mögött, míg Schubert a bengáliai Pritchard és az amerikai Minegan előtt volt kénytelen meghátrálni. Az amerikai futók rövid távon óriási fölényben vannak az európaiak fölött és úgy indulási, mint futó technikájuk sokkal tökletesebb az európaiakénál.

Diszkoszvetés. 18 versenyző közül az öt legjobb került a döntőbe.
Bauer Rezső (Budap. Torna Club) 3604 cm. (világrekord)............1
Fr. Janda (A. C. Sparta, Prága) 3514 cm. ...................................................2
R. Sheldon (New-York) 3460 cm. .............................................................3
Paraskevopulos (Athén) 3600 cm. ...........................................................4
Crettier Rezső (M. U. E.) 3365 cm. .....................................................5

Bauer az elődobások alkalmával dobja a 3604 cm-t és ezen dobásával nyeri el a versenyt.

Gátfutás 110 m.
A. C. Kranzlein (Pensylvania) 25 1/5".........................................................1
F. B. Mc. Clain (Pensylvania) .....................................................................2
Maloney (Amerika) ...................................................................................3

Síkfutás 400 m.
M. W. Long (New-York) 49 1/5" ................................................................1
Holland (Georgtown) ................................................................................2
Schulz (Dánia) ..........................................................................................3
Long két legerősebb ellenfele az amerikai Lee és Maloney nem indultak az ünnep miatt.

Síkfutás 1500 m.
C. Bennet (Anglia) 4'6 4/5" (világrekord) ..................................................1
Deloge (Franczia.orsz.) ............................................................................2
Bray (Amerika) ........................................................................................3
8 induló, gyönyörű verseny, melyből Bennet végül is biztos győztesként kerül ki. Ebben a versenyben részt vett a bécsi Wratschtill is, de egy körig sem bírta ki az erős tempót.

Súlydobás
R. Sheldon (New-York) 1410 cm. .............................................................1
W. J. Mc. Cracken (Pensylvania) 1285 cm. ...............................................2
Garrett (Maryland, Amerika) 1235 cm. ....................................................3
Crettier Rezső (M. U. E.) 1205 cm. ....................................................4
Paraskevopulos (Athén) 1150 cm. ...........................................................5
Garret és Cracken nem vesznek részt a vasárnap miatt a versenyben, de szombati eredményeik alapján is megilleti őket a második és harmadik hely.

Magasugrás (földről).
J. K. Baxter (Pensylvania) 180 cm. .........................................................1
P. Leathy (Írország) 178 cm. ..................................................................2
Gönczy Lajos (Budapesti Egyet. A. C.) 175 cm. .............................3
Verseny után Baxter 190 cm-t is átugrik.

Gátfutás 400 m.
W. B. Tewkesbury (Pensylvania) 57 3/5" .................................................1
Tausin (Franczia) ....................................................................................2
Orton (Amerika) .....................................................................................3
Könnyen nyerve, gyenge harmadik.

Rúdmagasugrás (földről).
J. K. Baxter (Pensylvania) 330 cm. ........................................................1
M. B. Collkett (Pensylvania) 321 cm. ......................................................2
Andersen (Norvégia) 320 cm. ...............................................................3
Kauser Jakab (Magy. Athlet. Club) 310 cm. ..................................4

Távolugrás (földről).
A. C. Kranzlein (Pensylvania) 718 1/2 cm. .............................................1
Mayer Prinzstein (Syracuse, Amerika) 717 1/2 cm. ...............................2
P. Leathy (Írország) 681 cm. ..................................................................3
Dellanoy (Franczia) 676 cm. ................................................................. 4
Schubert Ernő 615 cm.-rel 7-dik, Straus Gyula 601 cm.-rel 8-dik.

Akadályverseny 2500 m.
W. Orton (Pensylvania) 7'34 2/5".............................................................1
S. J. Robinson (Anglia) ............................................................................2
Chastanie (Franczia) ............................................................................... 3
6-an indultak köztük a bécsi Wraschtil ki nem tudta átugrani az első akadályt.

Síkfutás 800 m.
A. E. Tysoe (Anglia) 2' 1 1/5" ...................................................................1
J. F. Creghan (Princeton) ........................................................................2
Hall (Amerika) ........................................................................................3
Bray (Amerika) .......................................................................................4
Speidl Zoltán (Budapest. Egyet. A. C.) .............................................5
Ezen versenyt három előfutam előzte meg, melynek első két helyezettje jutott a döntőbe.

Egyéb scratch versenyek:
Hétfőn, június 16-án


Gátfutás 200 m. 2. előfutam után a döntőben.
A. C. Kranzlein (Pensylvania) 25 1/5" .....................................................1
N. D. Pritchard (Bengália) ......................................................................2
A. Grandt (Pensylvania) ........................................................................3
Colombo (Italia) ....................................................................................4
Kranzlein futása bámulatos jó, és ezen futása után a párisiak, épp úgy mint egy héttel előbb a londoniak, csodálatukat fejezték ki azon könnyedség és biztonság fölött, melylyel a gátakon áthaladt.

Magasugrás (helyből és földről).
Ray Ewry (Amerika) 165 cm (világrekord) ............................................1
J. K. Baxter (Pensylvania) 152 cm. ........................................................2
R. Sheldon (New-York) 150 cm. ............................................................3

Távolugrás (helyből és földről).
Ray Ewry (Amerika) 331 cm. ................................................................1
J. K. Baxter (Pensylvania) 313 cm. .......................................................2
Torcheboeuf (Franczia) 303 cm. ..........................................................3

Hármasugrás (helyből és földről).
Ray Ewry (Amerika) 1058 cm. ..............................................................1
J. K. Baxter (Pensylvania) 995 cm. .......................................................2
Garrett (Maryland, Amerika) 950 cm. ..................................................3
Steppen (Németország) 890 cm. ..........................................................4

Hármasugrás (földről neki futással).
Mayer Prinzstein (Syracuse, Amerika) 1447 cm. ...................................1
Conolly (Amerika) 1397 cm. .................................................................2
R. Sheldon (New-York) 1364 cm. ...........................................................3

Kalapácsdobás.
John J. Flannagan (New-York) 5025 cm. (világrekord) .........................1
Truxton-Harze (Amerika) 4920 cm. ......................................................2
J. Mc. Craken (Pensylvania) 4290 cm. ...................................................3

Kötélhúzás.
A skandináv csapat győz a Racing Club de France ellen. Versenyen kívül az amerikaiak csapata 2-szer mérkőzik a győztes Skandinávokkal és mindkétszer győztes marad.

Akadályverseny 4000 m.
J. T. Rimmer (Anglia) 12' 4 1/5" ..............................................................1
C. Bennet (Anglia) ..................................................................................2
S. J. Robinson (Anglia) ...........................................................................3

60 m.-es síkfutás.
A. C. Kranzlein (Pensylvania) 7" .............................................................1
W. B. Tewkesbury (Pensylvania) .............................................................2
St. Rowley (Ausztrália) ...........................................................................3
Ezt a versenyt vasárnap (július 15-én) tartották meg. Erős küzdelem után mellszélességgel nyerve. Indultak Koppán és Schubert is.

Csütörtökön, július 19-én folyt le, a 40 km.-es marathoni futás és a handicapek egy része. Ezen versenyekben váratlanul jól szerepeltek a magyar athleták.

Marathoni futás. 40 km.
Thealo (Franczia) 2 ó. 59 p. ....................................................................1
Champion (Franczia) 3 ó. 4 p. .................................................................2
Fast (Svéd) 3 ó. 37 p. ..............................................................................3
Besse (Farnczia) 4 ó. 45 p. ......................................................................4
13 induló, magyar nem vett részt.

100 m-es handicap. 10 előfutamból hármat a magyarok, és pedig Speidl, Koppán és Schubert nyertek. A minősítő futamok és a döntő szombaton folytak le.

Magasugrás-handicap: Strausz Gyula (B. E. A. C.) 2., Gönczy Lajos (B. E. A. C.) 3.
Távolugrás-handicap: Koppán Pál ( M. A. C.) 1.
Rúdugrás- handicap: Kauser Jakab ( M. A. C.) 1.
Diszkoszvetés: Strausz Gyula (B. E. A. C.) 2.