Ausztria – Magyarország 1:0 (0:0)

Hohe Warte pálya. – 50.000 néző. – Bíró: Grätz (Prága)

A gólt a második félidő 34-ik percében Swatosch lőtte. – Az osztrák csapat nem volt jobb a magyarnál. – Csatáraink 5-6 biztos gólhelyzetet hagytak kihasználhatatlanul. – az első félidőben többet támadtunk. – Az óriási hőség letörte csapatunkat. – Mindkét csapatban csak a védelem tűnt ki. – A magyar balszárny csődöt mondott. – Amsel remekül védett, egy 11-est is elfogott.

Már régen megfigyelhető, hogy Magyarországon és Ausztriában a futball nívójának emelkedése fordított arányban áll a közönség érdeklődésével. Amíg a nézők száma egyre gyarapodik, a sport nívója egyre süllyed, ami végtére is a romlásra vezethet. Ennek a határozottan megállapítható ténynek csalhatatlan tükre volt a mai mérkőzés és a mérkőzés eredménye. Kétségbeesett kapkodás és zavar uralkodott Budapesten és Bécsben is.

Fél öt órára volt kitűzve a mérkőzés kezdete s pontosan fél öt óra előtt néhány perccel lépett a két csapat kánikulai hőségben a pályára. Előre lehetett látni, hogy az a csapat fog győzni, amelyik jobban bírja az iramot.

Előbb a magyar csapat Kertész II. vezetésével lépett a pályára a négy tartalékkal együtt. Taps és ováció fogadta a magyar csapatot, ez az ováció azonban viharossá vált, amikor az osztrák csapat lépett a pályára, az élén az öreg Brandstädterrel. Egy két rúgás a kapura,majd következik a szokásos fényképezés. Mi választunk és így mi játszunk nappal háthoz és a bécsieknek jár a kezdés joga.

A két csapat így állt fel:
Magyarország: Amsel (FTC) – Fogl II. (UTE), Fogl III. (UTE) – Kertész II. (MTK), Hajós (Törekvés), Pruha (Törekvés) – Braun (MTK), Takács (Vasas), Urik (Törekvés), Hirzer (Törekvés), Weisz (Törekvés)

Ausztria: Edy Kanhäuser (WSC) – Regnart (Rapid), Blum (Wienna) – Karz (Amateure), Brandstädter (Rapid), Nitsch (Rapid) – Cutti (Amateure), Swatosch (Amateure), Kanhäuser (WSC), Wieser (Amateure), Wessely (Rapid)

Kanhäuser átadását Wieser a balszárnyhoz juttatja, de a labda taccsra jut. A második percben Pruhát Swatosch faultolja, de Fogl II. szabadrúgását Kanhäuser fogja. A következő percben Wessely ofseidről indul és beadását Swatosch kapura lövi, de Amsel biztosan fogja. Hajós és Swatosch összefejelése miatt a bíró szabadrúgást ítél ellenünk, a labda Wesselyhez kerül, de centerét Amsel fogja.

A 10. percben van az első jó gól helyzetünk. Takács fejjel szökteti Braunt, aki lefut, centerét Takács Urikhoz továbbítja, ez visszaadja Takácsnak, aki hat méterről az üres kapu előtt lő, de a labda a kapu mellé perdül.

Osztrák támadás következik ezután, de Hajós, Fogl II., Fogl III. és Kertész szép fejjátékkal védenek. A 13. percben Weisz lefutását Regnart szereli le. Az osztrák csatárok passzai túl hosszúak. A 14. percben Urik kiszökik, helyezett lövése a kapufát éri, a visszapattanó labda Hirzerhez kerül, aki azt mellé lövi.


A huszonhetedik percben Cutti kiszökik, Pruha azonban taccsra szereli le. Wessely lefutását és centerét Amsel fogja. A labda azután Braunhoz kerül, a támadás azonban a saját faultján akad meg. A huszonkilencedik percben Wessely és Wieser támadnak, de a kitörni készülő Wiesert Kertész II. a 16-os vonalon belül leszereli.

Wieser a leszerelés után tovább bukdácsol, mire a bíró fütyül és egy teljesen jogosulatlan tizenegyest ítél meg a magyar csapat ellen. A tizenegyest Wieser lövi, Amsel azonban a félmagas lövést biztosan fogja.

 
A tizenegyes után ismét mi jövünk frontba, a veszély elmúlta ugyanis fellelkesíti a csapatot. Braun - Takács támadását csak a kapu közelében szereli le az osztrák védelem. A Hajós faultja miatt megítélt szabadrúgás hajszálnyira a magyar kapu mellett sivít el. A 42. percben Wessely veszélyes lövését Amsel védi. Az utolsó percekben Weisznek van alkalma néhányszor kiszökésre, de állandóan késik, vagy leszerelik. Félidő 0:0.

A második félidő első perceiben kitűnő alkalmunk van ismét a győzelem megszerzésére. Weisz szökik, beadása Hirzerhez, Urikhoz majd Takácshoz kerül, aki a tizenhatos vonalról lő, lövését Kanhäuser kézzel kiüti, Hirzer azonban a labdát a kapu fölé lövi.

Hajós most a balszárnyat dobja támadásba, Kurz azonban leszereli. Ezután Brandstädter frontba hozza a balszárnyat, Wessely a labdával befut középre, lövését Amsel csak lábbal tudja taccsra védeni. Kertész II. Braunt szökteti, akinek centere Takács, Urik és Hirzer lába között Weisz elé kerül, aki kitűnő helyzetben a kapu fölé lő.

A tizennegyedik percben Weisz lefut, centere azonban Regnart lábáról kornerre pattan, a kornert Brandstädter kifejeli. A huszonkettedik percben ismét magyar támadás következik, Braun Urikhoz, ez Takácshoz továbbítja a labdát, aki azonban a labda alá rúg és ez a kapu fölé megy. A 23-ik percben a labda kipukkad és emiatt két percre szünet következik, míg új labdát hoznak.

A huszonötödik percben folytatódik a játék feldobással, a labda Braunhoz, majd Takácshoz kerül, akit könnyen leszerel az osztrák védelem. a huszonhatodik percben Braun centerét Kanhäuser fogja. Cutti beadását Swatosch lövi, Amsel védi. A 27-ik percben Pruha megsérül és kiáll, helyére Szabó áll be.

Cutti centerét Amsel fogja, Cutti centeréből Swatosch lő a kapura, de Amsel ezt is fogja. Ezután az osztrák balszárny vezet támadást, de Hajós biztosan leszereli. A 34. percben Ausztria balszárnyánál van a labda, Kertész II. hibáz, Wessely a középre centerez, a labdát az ötös vonalon Swatosch fogja el, egy lépést tesz előre és védhetetlen saroklövéssel megszerzi az osztrák csapat győzelmet jelentő gólját.

A gól után is az osztrák csapat marad frontban, több gólhelyzet is kínálkozik számukra. Wieser azonban a kapu mellé lő. a 36. percben Szabó megy a centerbe és Hajós játszik balhalfot. De már ez sem segít a magyar csapaton, amelynek támadásaiban nincsen élet.

A csatársorban nincsen összjáték, végre Hirzer bekkekre való rámenéssel próbálkozik meg. Egy ilyen rámenéssel a kapu előtt a 37. percben eredményesnek látszik, Regnarttal egyszerre futnak a labdára, de mindketten elesnek és szerencsétlenségünkre Regnart kel fel előbb és kirúgja a labdát.

Az utolsó percekben az osztrák balszárny vezet támadást, a lövések azonban elkerülik a magyar kaput. A bíró a negyvennegyedik percben lefújja a mérkőzést és nem számította be azt a két percet sem, amíg új labdát hoztak.