A fascizmus uj programja

Róma, április 1.
Az olasz fascista párt a fascizmus megalapításának évfordulóján Milanoban, ahol a fascizmus bölcsője ringott, nagygyülést tartott, amelynek legkiemelkedőbb eseménye Bianchinak, a pártfőtitkárnak nagy beszéde volt. Mussolini kormányzásának eddigi eredményeiről és jövő programjáról. A parlament – mondotta Bianchi – végre észretért, üres viták helyett praktikus munkát végez.

A termelés az egész országban mindenütt rendben folyik, mert a sztrájkok majdnem teljesen megszüntek. Vannak ugyan még egyes társadalmi rétegek között vagy helyenként nyilt ellenségeskedések, de a kormány el van szánva arra, hogy ezeknek véget vessen. A fascista kormányzat ellenzékének ereje egyre gyöngül.

A katolikus néppárt reménytelen válságban vergődik, mert a Vatikán megmásíthatatlan elhatározása, hogy nem avatkozik az olasz belpolitikába. Az arányos választási rendszert a kormány elejtette és a többségi rendszer mellett döntött. Bianchi ezután a fascista párt belső ügyeivel foglalkozott. Mussolini – ugymond – nagy tisztogatásra készül a pártban.

Vannak nemkivánatos elemek, amelyek a pártfegyelemnek ellene szegülnek, ezek el fognak tünni. Mussolini e részben nem tür ellentmondást. A miniszterelnök a legszigorubban megfogja a fanatikusok minden tulzását fékezni, nem fogja türni, hogy a fascizmus tisztaságát felelőtlen és tulzó elemek továbbra is, bemocskolják.

A haza üdve ma a komoly realitások politikáján mulik, Bianchi beszédének az ad nagy jelentőséget, hogy Mussolini legszükebb környezetéhez tartozik és kijelentései az olasz miniszterelnök közeljövőben folytatandó politikájának programját tolmácsolják a nyilvánosság előtt. A fascizmust egyébként intézményesen is megszervezték már, a fascista milicista Sacco tábornok parancsnoksága alatt 130.000 emberből áll. Április 24-én Rómában nagy csapatszemle lesz.