Belpolitikai ujdonságok

Wild József képviselő katonás nyilatkozatai bizonyos mértékben tisztázták a helyzetet az egységes pártban. A jövő heti pártértekezleten, értesülésünk szerint Gömböséknek a legilletékesebb helyről hozzák tudomásukra, hogy aki a pártfegyelem ellen vét, azt kegyetlenül kitessékelik a kormánypártból. Gömbösék, amint ez a "Világ" mai cikkéből is látszik, nyilvánvalóan érzik, hogy a csatát elvesztették és hogy a kora tavaszi lerohanás teljes kudarcot vallott.

A céljuk: öt miniszter eltávolítása és saját elvbarátaiknak plasszirozása volt a kormányban. Most, ha seregszemlét tartanak, kiderül, hogy legföljebb összesen mégegyszer annyian vannak, mint ahány miniszteri tárcát kivántak a maguk számára biztosítani. Ki van zárva, hogy Nagyatádi közibük álljon. Ki van zárva, hogy az ugynevezett Schanell-Őrffy-agrárius csoportból uj híveket nyerjenek. Legföljegg Ulain, Wolff, Benárd és Csilléry nagyon sulyos politikai egyéniségeivel sürüsödhetik Gömbösék frontja, akik egyébként nem lépnek ki a pártból.

Wild képviselő nyilt leveleinek egyetlen hibája, hogy markáns és egyéni irásait csak volt vezérkari bajtársa, Gömbös Gyula címére és nem Wolfféknak és közéletünk legfurcsább jelenségének, Ulain urnak a címére adreszszálta. Zichy Jánosnak egyáltalában nincs szándékában az egységes párthoz közeledni.

A politika homlokterében két nevezetes esemény van, az egyik Masaryk levele és Daruváry külügyminiszternek erre vonatkozó válasza, amely az ellenzék körében vegyes érzelmeket keltett. Különben itt említjük meg, hogy Daruváry gyöngélkedik, a külügyi és igazságügyi tárca vezetésének fáradalmai és gondjai viselték meg. Valószinü, hogy legközelebb kérni fogja az igazságügyi tárca alól való fölmentését.

A másik a földbirtokreform novelláris elintézése, amelyen Nagyatádi tervei szerint Neugebauer képviselő dolgozik. A novellának két fontos irányelve van: a reform végrehajtását a bürokrácia béklyóiból megszabadítani, a másik: olyan földmívesosztályoknak is földet juttatni, akikkel eddig a reform mostohán bánt.