A grófnő szerelme

Hipnózis és kutyakorbács


Néhány héttel ezelőtt kínos jelenet játszódott le a bécsi Bristrol-szálló egyik szobájában. Az ügy a magyar fővárosban is nagy érdeklődésre tarthat számot, mert a főszereplők egyike Gyárfás Rezső gyárigazgató. Gyárfás megismerkedett dr. Hoffmannsthal Emil bécsi ügyvéddel, aki elmondta neki, hogy fiatal házas. Gyárfás két nappal ezután meglátogatta az ügyvédet, akinek ez, ugylátszik nem volt inyére, mert sértő tartalmu levélt írt Gyárfásnak, aki hasonló módon válaszolt.

Hoffmannstahl erre felkereste Gyárfást a Bristol-szállóban és Gyárfást, aki pénzolvasással volt elfoglalva megtámadta és kutyakorbáccsal négyszer vagy ötször végigütött rajta. A támadás után Hoffmannsthal odanyilatkozott dr. Mohr Béla budapesti ügyvéd előtt, hogy legközelebb egész másképp fog elbánni Gyárfással.

Az ügynek a bécsi büntető járásbíróság előtt lett folytatása. A tárgyalás során Hoffmannstahl így adta elő az esetet:
- Feleségemmel, Sher-Thoss grófnővel egy utazásom alatt Karisruchban ismerkedtem meg. Elmodta nekem hofy dr. Mohr Béla budapesti ügyvéd hipnotikus befolyást gyakorol reá. Mohr, aki 41 éves, feleséges ember és három gyermek atyja, őrülten szerelmes beléje és nőül akarja venni.

- A grófnő elfogadta ajánlatomat és jegyesem lett. Megállapítottuk házasságunk feltételeit: teljes kölcsönös szabadság, vagyis ha a házasfelek egyike a házasságban nem jól érezné magát, könnyű szerrel megszabadulhat a házasság bilincseitől. Nemsokára Svájcba utaztam és ezalatt Mohr ismét megjelent menyasszonyomnál. Visszatérésem után beszéltem dr. Mohrral, aki Budapest egyik leggazdagabb embere. Kijelentette, hogy lemond a grófnőről, de egyuttal nyiltan hozzátette, hogy a grófnőt élete végéig szeretni fogja. Arra kért, engedjem meg, hogy mint barátunk olykor-olykor meglátogathasson bennünket. Abban az esetben, ha feleségem önként el akarna válni tőlem, nőül fogja venni.

- Olyan ember vagyok, aki megérti mások érzelmeit és így megengedtem Mohrnak, hogy házasságunk megkötése után minket néha meglátogasson, mivel azonban azt akartam, hogy a grófnő felzaklatott idegei végre lecsillapodjanak, kikötöttem, hogy teljes három esztendeig egy szót sem szól szerelméről. Mohr ezt a feltételt elfogadta.

Eljegyzésünk ideje igen boldog volt. Amikor menyasszonyomat és anyját akik Berlinben voltak, a pályaudvaron vártam, legnagyobb meglepetésemre ott találtam, Gyárfást dr. Mohr sógorát is. A grófnő később bevallotta nekem, hogy Gyárfás befolyása alatt, aki mindent elkövetett, hogy tőlem eltérítse, szinte megtántorodott. Azt is elmondotta, hogy dr. Mohr arra akarta rábírni, hogy még az esküvő napján hagyjon el engem.

Egyik este menyasszonyommal egy mulatóhelyre mentünk. A szemben lévő páholyban megláttuk Mohr ls Gyárfást. Most már tudom, hogy Gyárfás menyasszonyomat pillantásaival meg akarta idézni. Akkor azonban olyan naiv voltam, hogy ezt nem vettem észre, sőt a két urat meghívtam páholyunkba. Másnap a grófnő kijelentette előttem, hogy az esküvőt el kell halasztanunk, mert idegei megtagadják a szolgálatot és néhány napig egyedül kell maradnia. Megtudtam, hogy aznap egy szállóban meglátogatta egyik barátnőjét és Mohr a szálló egyik szobájában méreggel öngyilkossági kísérletet követett el. Azt mondtam menyasszonyomnak, hogy nem látom okát az esküvő elhalasztásának, mert ez csak meghosszabbítaná szenvedéseit.

Másnap megtartottuk az esküvőt. Feleségem hirtelen meglátta az utcán dr. Mohrt és megszólította. Utólag megtudtam, hogy ezt mondta neki:
- Most két napra eltünök, de értesíteni fogom hollétemről.
Az esküvői lakoma után irodámban gyülekeztek a vendégek és észrevettem, hogy Gyárfás és Schlichting bárónő feleségemet félrevonták és sokáig és igen élénken beszélgettek vele. Megkérdeztem tőle mi történt, mire ezt felelte:
- Még ma elmegyek Mohrhoz!
Azt válaszoltam, hogy ezt megteheti, mire az asszony sirva fakadt és ezt mondta:
- Csak téged szeretlek, de attól félek, hogy Mohr kárt tesz magában.
Erre levélben arra kértem Gyárfást, hogy az ügy megbeszélése végett látogasson meg.
Gyárfás sértő levélben válaszolt, ami annyira fölizgatott, hogy egész magamon kívül voltam. Magamhoz vettem a kutyakorbácsot, beugrottam autómba és a szállóba hajtattam, ahol gyárfást megfenyítettem.

A védő kérdésére a vádlott kijelentette, hogy nem hátulról támad5ta meg gyárfást. Az volt a benyomása, hogy feleségét az esküvő után el akarják rabolni. Néhány nap mulva az asszony kijelentette, hogy Mohrhoz megy. Azt mondta neki, előbb vizsgálja meg szivét. Pünkösd hétfőjén az asszony valamely ürüggyel elhagyta és elutazott Magyarországba.

Gyárfás ügyvédje kijelentette, hogy az ügy nem egészen ugy áll, mint a vádlott előadta. A grófnő három év óta barátságos viszonyban van Mohrral, akit szenvedélyesen szeret. Az asszony önként kijelentette, hogy megszökik Hoffmannsthaltól és csak azért efyezett bele a házasságba, hogy a botrányt elkerülje.

A biró erre Gyárfás kihallgatása céljából a tárgyalást elnapolta.
Értesülésünk szerint a folytatólagos tárgyalást még ezen a héten megtartják. Budapesten és Bécsben feszült érdeklődéssel várják az ügy fejleményeit.