A járványokról szóló cikkek mellé illusztrációként csatolt fotográfiákat szemlélve nem csak a korabeli olvasó, hanem mi, a kései utódok is megdöbbenünk e járványok „veszedelmes és borzadályt keltő” voltán. Még a mai „modern” közegészségügy védőszárnyai alatt is elrémítő belegondolni az áldozatok szenvedéseibe és a túlélők rettegésébe.
Teljesen érthető az a döbbenet is, amit az „európai kulturemberből” az áldozatok kirablása kiváltott. A járvánnyal szembeni felelőtlenség mellett a halottak kifosztásának ténye valóban a „legrejtettebb ösztönökkel” való szembesülés sokkját jelenthette.
Már majdnem teljesen e kettős trauma hatása alá kerültem a cikk olvastán, amikor villámcsapásként ért a harmadik: a cikket közlő oldalon a betegek és halottak fotói mellett két másik kép is helyet kapott. Feliratuk a következő:
„Párisi divatkép. Uszályos ruha, estélyek alkalmára. A ruha anyaga puha, pasztell-szinü bársony. Az uszály tehát ujból divatba fog jönni, alkalmi ruhát a divat csinálói uszály nélkül elképzelni sem tudnak.”
S a másik:
„Estélyi, bár némileg bálinak is nevezhető pompás uszályos ruha. Érdekes, hogy a szabók ennek az igazi modellruhának kettős uszályt szántak. Az egyik uszály magából a szoknyából készült, míg az ugynevezett második, vagy fedőuszály a magasra csinált övbe van erősitve. Daczára annak, hogy ez is alkalmi ruha, a legnemesebb egyszerüséget látjuk magunk előtt, a minek maradandósága természetesen kérdéses.”
Hát igen, „a szörnyű kórság” valóban „kiváltja az emberből a legrejtettebb ösztönöket”! Esetünkben ez két dolgot jelenthet. Lehet a legteljesebb közömbösség jele mások szenvedései iránt – ez esetben a cikk és a többi fénykép csak az újság példányszámát növelő üzleti fogás. A másik lehetőség a rettegés negligálása annak hangsúlyozásával, hogy „nálunk szerencsére minden rendben van”. S mi illusztrálhatná ezt jobban, mint az éppen aktuális báli divat?!
Hát igen, mindkét ösztön elég „ősi”. Csak remélni tudom, hogy inkább az utóbbiról lehet szó, hiszen az évszázad nagyobb része még ezután következik…
