Az MTK nemzetközi versenye

Kurunczy Lajos megjavította a 400 méteres rekordot, - 49.7 mp-et futott. – Wellheim WAC 15.8 mp. alatt nyerte a 110 m. gátfutás. – A pontversenyben a KAOE győzött.

Gyér közönség előtt rendezte meg vasárnap délután saját pályáján az MTK nyári nemzetközi versenyét. Pedig a verseny nagyobb érdeklődést is megérdemelt volna.

Az eredmények között kimagaslik Kurunczy Lajos 400 méteren rekordfutása, amellyel végleg megnyerte a Dietz-vándordíját. Kellemetlen szeles időben háromtized másodperccel javította meg Mezei Frigyesnek régen felállított rekordját.

Két óra egyformán 49.7 mp-et mutatott, míg a harmadik 50.2 mp-et, De a nem hivatalos mérők is, mint Zuber Ferenc, Vadas Gyula dr., Misángyi Ottó, Bodor Ödön, Sándor Alfonz és mások is 49.7 mp. körüli rekordot mérték. A rekord hitelességéhez ezúttal szó sem férhet.

A másik nagyszerű eredményt a 110 méteres gátfutásban érte el Weilheim, a jeles bécsi gátfutó, aki a magyar rekorddal egyenlő idő alatt győzött. Örvendetes javuláson ment át a fiatal Muskát László is, aki vasárnap nyugodtabban futott már. Ideje a legjobb eredmény, amit magyar futó az idén futott.

Érdekesség szempontjából első helyen áll Fixl Lajos 800 méteres szereplése. Biztos fölénnyel győzött a formáján alul futott Fonyó Márton ellen s ezzel a Miker-emlékverseny védője lett.

A 100 méteres síkfutás a MAC sprinterek erőpróbája volt a KAOE futókkal. Az összecsapás a KAOE teljes győzelmével végződött, mert mind a három helyet ők foglalták el Veress Elemér (MAC) előtt, míg Juhász György verve feladta a versenyt. A 4x100 méteres stafétában a MAC ki sem állt a KAOE ellen.

A Budapest székesfőváros vándordíjáért folyt pontversenyt is a KAOE nyerte nagy fölénnyel a MAC előtt s ezzel első ízben védi a díjat.

Részletes eredmény
:
Hármasugrás előnyverseny. 1. László Sándor (MTK) 150 cm. e. 14.04 m. 2. Schinkásch László (FTC) 160 cm. e. 13.74 m. 3. Gyéres Pál (Szegedi Zrínyi) 160 cm. e. 12.78 m. 4 induló.

110 m. gátfutás. 1. R. Weilheim Wiener AC 15.8 mp. 2. Muskát László (MTK) 16 mp. 2 induló. Az első gátat egyszerre vették, de azután Weilheim jobb gátugrásával fokozatosan elhúzott Muskáttól és végül 1 és háromnegyed méterrel győzött. Erős hátszél.

400 méteres síkfutás. Dietz-vándordíj. 1. Kurunczy Lajos (KAOE) 49.7 mp. Országos rekord! 2. Fedák Béla (MAC) 53.2 mp. 3. Gerő Mór (KAOE) 58.6 mp. Kurunczy a harmadik pályán startolva egyszerűen megszaladt ellenfeleitől és kitűnő erőbeosztással futva az erős szél ellenére megjavította Mezei Frigyesnek évtizedes rekordját.

Kurunczy részidői: 100 m. 11.4 mp., 200 m. 23.3 mp. 300 m. 36.2 mp. voltak, 25 m. nyerve, 2 m. harmadik. 3 induló.

500 méteres síkfutás. 1. Kultsár István MAFC 16 p. 15.4 mp. 2. Váradi Mihály dr. 16 p. 50 mp. Indult még Trampits MTK, de feladta. Váradi a harmadik körben leszakadt Kultsártól, aki könnyen 180 méterrel nyert.

1000 méteres junior síkfutás.
1. Kaposi Zoltán MAC 2 p. 48 mp. 2. Sárosdi Ferenc FTC 2 p. 48.2 mp. 3. Rózsa Ármin MTE 2 p. 49.2 mp. Küzdelem után 1 m. nyerve, 5 m. harmadik. 8 induló.

Diszkoszdobás. 1. Csejtey Lajos dr. 39.45 m. 2. Somfai Elemér MAC 37.55 mp. 3. Kuhn János MAC 36 m.

100 méteres síkfutás. Rákos Jenő emlékverseny. Két előfutam után a döntőben 1. Gerő Ferenc KAOE 11 mp. 2. Kurunczy Lajos KAOE 11.1 mp. 3. Vida Béla KAOE 11.1 mp. 4. Veress Elemér MAC 11.2 mp. 5. Gerő II. Juhász feladta. Könnyen 1 m. nyerve mellszélességgel harmadik, háromnegyed m. negyedik. 8 induló. Erős hátszél.

Magasugrás. 1. Serf Egyed FTC 180 cm. 2. Kucsera Miklós Kecskeméti AC. 173 cm. 3. Gárdos Lóránd 168 cm. Serf a 180 cm-t könnyen ugrotta, de már a 183 cm-rel nem tudott megbirkózni. 8 induló.

800 méteres síkfutás. Mikler György emlékverseny.
1. Fixl Lajos MAC 2 p. 1 mp. 2. Fonyó Marton MTK 2 p. 2 mp. 3. Görög Jenő MTK. Csak a három helyezett indult. Görög diktálta az iramot 40 m. 57.2 mp. 500 méterrel Fixl előretört, Görög pedig visszaesett. Fonyó sem állta Fixl finisét, aki 5 m-rel győzött, gyenge harmadik.