Az evezős bajnokságok

A négyest és a nyolcast a Pannonia, az egyest és a dublót a Neptun nyerte. – Szendey legyőzte Eötvöst. – A Tisza Szegedi E. E. győzelme a Pannonia junior nyolcasa ellen. – Vidék kitűnő szereplése.

A Magyar Evezés Szövetség vasárnapi bajnoki regattája a MESz egyik legszebben sikerült meetingje volt. Az enyhe déli szél ugyan kissé felkorbácsolta a Duna hullámait, a ragyogó kellemes napsütésben azonban sok ezernyi előkelő közönség hullámzott a Margitsziget Pest felé eső sétányán fel és alá méltán gyönyörködött az egyes és a nyolcas bajnokság, továbbá az Újpesti-díj váratlan finiseiben.

A bajnokságok között a négyes- és a nyolcevezős versenyt a Pannonia nyerte meg, a nyolcast azonban korántsem azzal az imponáló fölénnyel, amit az Európa bajnokságra készülő csapattól méltán vártunk volna.

A double ismét a pompás Szendey – Marich pár győzelmével végződött, míg a szkiffbajnokság meglepetése Szendey győzelme volt, Eötvös vereségét azonban menti, hogy a Duna-bajnokság óta alig trenírozott és betegen állt a starthoz.

Részletes eredmény a következő
:
Magyarország 1923. évi négyevezős bajnoksága. 1. Pannonia EC (Wick, Török, Hautzinger, Muhr vez. ev., Koch korm.) 5 p. 32 mp. 2. Műegyetemi EC (Sebestyén, Miskolczy, Jankovits, Schawabl v. ev., Czakó korm.) a MEC ezerötszáznál még csak egy hosszal fekszik a Pannonok mögött, ott a Pannonia elhúz és finish nélkül öt hajóhosszal győz.

Magyarország 1923. évi szkiff-bajnoksága. 1. Ifj. Szendey Béla (Neptun BEE) 2. Eötvös Zoltán (Hungária EE) öt induló. Starttól Szendey indul a legjobban, mögötte ötszáznál Grosz Leo fekszik, ötszáz után ezerig Grosz Andor, majd Blum, végül Grosz Leo a versenyt feladja. Ezertől a célig Szendey és Eötvös között heves harc folyik a vezetésért, 1500 után Eötvös pillanatokra Szendey elé kerül, a jóval frissebb Szendey azonban csapásról-csapásra tért nyer és remekül finiselve másfél hajóhosszal győz.

Fehéregyházi díj. (Négyevezős verseny kormányossal). 1. FTC (Barta, Buday, Gerő , Wehischits v. ev. Zoltán korm. 5 p. 58.6 mp. ellenfél nélkül.

Szentendrei díj. (Kettős párevezős verseny kormányos nélkül).
1. MOVE Esztergomi HE (Philipp-Marossy) 6 p. 52 mp. 2. Nemzeti HE. (Perczel-Kovács) Esztergom starttól a célig vezetve több mint tíz hajóhosszal győz a nemzetiek ellen, akik az utolsó ötszáz méteren összeesnek.

Újpesti díj. (Nyolcevezős verseny kormányossal).
1. Tisza Szegedi Ev. E. (Regdon, Somogyi, Lajos, Nagel, Posch, Benedek, Tóth, Ottavay v. ev., Richter László korm.) 5 p. 55.8 mp. 2. Pannónia (Bujtor, Gombos, Gömöry, Grünwald, Névery, Lichmann, Dingfelder, Stefániai v. ev., Darnay korm.) Starttól a Tisza van elől állandóan fél hosszal. Ezerötszáznál a pannonok pillanatokra majdnem egy vonalba kerülnek vidéki ellenfelükkel, amely azonban ott elhúz és biztosan egy hajóhosszal győz.

Magyarország 1923. évi kormányos nélkül párevezős bajnoksága.
1. Neptun BEE (Szendey Maich) 6 p. 12.2 mp. 2. Duna BEE (Grosz Andor-Grosz Leo) Ötszáznál még egy vonalban van a két doubló, onnan kezdve elhúz a Neptun, 1500-nál már 1 1/2 hajóhosszal vezet és kényelmes tempóban evezve fölényesen hat hajó hosszal győz.

Magyarország 1923. évi nyolcevezős bajnoksága.
1. Pannonia EC (Peitler, Kirchknopf, Jesze Kálmán, Szendeffy, Wick, Török, Hautzinger, Muhr vez. ev., Koch korm.) 5 p. 38.2 mp. 2. Hungárai (Keil, Jandl, Marik, Katfón, Payer E., Walter, Götz, Payer György dr. vez. ev., Jelenek korm.) 3. Szegedi Csónakázó Egylet.

Sikerült start után a Pannonia ragadja magához a vezetést, a mely azonban ötszáz méterig alig egy méter előnyt szerez Szeged előtt, míg a Hungária egy hajóhosszal harmadik.

Ötszáz és ezerötszáz között alaposan változik a helyzet, amennyiben Szeged, a melynek vezérevezője Csonka Endre közel 39 fokos lázzal állt a starthoz, fokozatosan lemarad és helyébe a Hungária nyomul föl, a mely ezerhatszáznál remek finissel lepi meg a pannonokat, a kikkel pillanatok alatt majdnem egy vonalba kerül.

A Pannonia azonban összeszedi magát és néhány erőteljes stroke-al csapásról-csapásra tért nyer és biztosan 1 és egynegyed hajóhosszal győz, míg Szeged az utolsó öt-hat a küzdelmet feladta.