Egyszerre folyósítják a magyar kölcsönt az angol bankok

Félhivatalosan jelentették, hogy Popovics Sándor, a Nemzeti Bank elnöke Londonba utazott. Ennek az utazásnak a céljáról beavatott helyről a következőket mondották a Hétfői Napló munkatársának: 

– Popovics Sándor azért utazott Londonba, hogy a magyar kölcsön folyósításának ügyét perfektuálja. Teleszky János ugyanis, aki tudvalevően a kormány megbízásából már hetek óta tárgyal az angol pénzpiac vezetőivel, pénteken a kormánynak távirati jelentést küldött, amelyben ismerteti a kölcsönügyi helyzetet.

Az értesítés rendkívül kedvező, mert kilátás van arra, hogy az angol bankok az Angolbank égisze alatt egy összegben folyósítják a kölcsönt. Eszerint nem kell valutaelőleget felvenni, mert a 250 millió aranykoronát egyszerre egy összegben megkapjuk.

Popovics Sándor már pénteken este elutazott Londonba és így remélhető, hogy néhány nap mulva már pozitív eredményről fog beszámolni.