A száj- és körömfájás uj gyógyszere

Minden gazda tudja, mennyi baj és kellemetlenség származik a jószág közt minduntalan.

A hol itt, hol ott fellépő száj- és körömfájás miatt, kivált ha az épen a legsürgősebb munkák idején talál beköszönteni, a mezei munkák késnek, az igavonó lesoványodik, elerőtlenedik. Másik nagy baj pedig, hogy vásárra sem vihetjük az állatokat s a tejet sem tudjuk értékesiteni. Eddig még legczélszerűbb eljárás volt az, hogy ha valamely udvarban kiütött a betegség, mesterségesen elragasztották azt a még egészségesekre is, hogy igy legalább az egész állomány mentől hamarabb essék át a bajon. De a nagy veszteségeket igy sem kerülhettük el, inkább csak csökkenthettük a kellemetlenségeket valamennyire.

Most azonban módunkban lesz már a betegséget megelőzni.
Egy előkelő nagy franczia gazdasági lap jelentése szerint feltalálták a száj- és körömfájás biztos ellenszerét, még pedig az általánosan ismert és igen olcsón megszerezhető zöldgáliczban vagy másnéven vasgálicz-ban. 

A vasgáliczot az említett lap utasitása szerint következő módon kell alkalmazni:
1. 20%-os vasgálicz oldattal mosogatni kell a sebesült lábakat és külső részeket.
2. 10%-os oldattal mosni kell a szájat is.
3. 5%-ok oldatot kell beadni belsőleg a felnőtt állatnak naponta kétszer 1-1 liter mennyiségben.
4. 2%-os oldatot kell beadni belsőleg a borjuknak, naponta ½ - ½ litert reggel és este.
A különböző koru állatoknál e két határ között váltakoznak az adagok. 

Ily eljárás mellett a gyógyulás 2-3 nap mulva bekövetkezik.

A tejgazdaságoknál nem áll be a rendes tejszállitás megzavarása s a munkálatok is zavartalan folyhatnak. 


De nem szükséges ezen gyógymód alkalmazásánál az sem, hogy az összes állatokat megfertőzzék.

Meg is lehet akadályozni a ragálynak terjedését. Az állatokat, a melyeken a baj kiütött, külsőleg a sebes részeken 20%-os vasgálicz oldattal mosogatják, a szájat pedig 10%-os oldattal; az egész testet pedig permetezővel nedvesitjük meg. Az előbb emlitett 2-5% mennyiségű oldatot belsőleg adjuk be és ezen eljárás alá vetve a még egészségeseket is, melyek ugyanazon istállókban vagy majorokban vannak, igy a bajt nem kapják meg. 

Az a franczia gazda, a ki a gyógymódot ösmerheti, két beteg ökröt belső és külső kezeléssel gyógyitott.

A többi állatokat csak bőségesen bepermetezte 20%-os gáliczoldattal és aljazójukat, valamint az istálló falait és jászlait is hasonlókép kezelte s a baj nem terjedt rá többi jószágaira.
Ha minden csakugyan így van, - a miben pedig, tekintvén az emlitett franczia lap elismert megbizhatóságát, kételkedni alig lehet, - nagy és sok bajtól, veszteségtől szabadul az uj szer alkalmazásával a gazdaközönség.