Király Pál a magyar maratoni futás győztese

Beteg lábbal is megjavította a maratoni futás magyar rekordját s végleg megnyerte a Gundel vándordíjat.

Az ESC tegnapi versenyét legszebb sportsikerei között könyvelheti el. A magyar atlétika is hálás lehet az ESC-nek, hogy éveken át lelkes kitartással propagálta a hosszú távfutást, rendezett nagy anyagi áldozattal évről-évre hosszútávfutó versenyeket, nevelt távfutókat és – ma már azt is írhatjuk, - közönséget is a magyar maratoni futásnak.

Tegnap nemzetközi mértéket alapul véve is magas nívójú maratoni versenyt rendezett az ESC, amely, úgy lehet hajnalhasadása egy minden eddiginél szebb jövőnek. Egy óra múlott pár perccel, amikor kettő sorban felállott a Hungária-úti pálya 100 méteres startjánál a 25 atléta. Braun, az ESC atlétája, a starter, pár lelkes szót mondott, majd elmagyarázta az útvonalat.
Pisztolydörrenés! Start!

Rögtön Király Pál ugrott az élre és az első kört (415 m.) 75 mp-es erős tempóban futotta. Ellenfelei rögtön leszakadtak és amikor a pályán lefutott 950 méter után (2 p. 20 mp.) kifutottak az országútra, Királynak már 25-30 méter előnye volt Bese József előtt, akit sorrendben Rózsa András, Erfl József, Nánai János, Kádár Béla, Varga István, Hrenyvszky János, Zöller Dezső követtek. A pályáról utolsónak Gáber Mihály és Paskál Ignác távoztak.

A forduló ponthoz (kb 20.250 m.) Király 1 óra 14 p. 25 mp. alatt ért, tehát 15-20 km-ig km-enként 3 p. 58 mp. volt még tempója, pedig ez az útszakasz nagy részben felfelé vezet a „patkóra”. Ekkor már kezdett a verseny valószínű sorsa kialakulni.

Király halad a győzelem felé. Előnye közel 1 és fél km volt. Kádáron már erősen mutatkozott a fáradság és az ötödik helyen fordult, hogy utána három km-rel a versenyt feladva, beszálljon a kísérő autóba. A nagy tréninggel bíró Zöllner és Hrenyovszky is lerázták magukról Besét, hogy a második és harmadik helyen ők osztozzanak. Frank tartotta hatodik helyét, de már Gáboron látszott a fáradság, Preluch megint javított helyzetén, míg Gábor nagyon visszaesett.

Király pályára befutva az utolsó kötelező kört (385 m.) 1 p. 38 mp. alatt tette meg. Finisén látszott nagyon a fáradság. Hrenyovszky befejező köre 1 p. 35 mp. volt és tetszetős frissen mozgott, Zöllner szintén 1 p. 38 mp-el fejezete befutását.

Lassan, erőtlenül finiseit, csak akkor erősített kissé ereje végső megfeszítésével, a mikor alig 100 méterrel mögötte befutott a pályára Bese és feltűnő energikus 400 méteres finisbe fogott, 200 méteren 40 métert hozott Zöllneren, de mikor látta, hogy Zöllnert megelőzni nem tudja felhagyott a hiábavaló erőlködéssel és 1 p. 28 mp-et futva fejezte be jó kondícióban versenyét.

Legjobb ideje a finis körben Franknak volt. Egyike volt a legfrissebben megérkezőknek. Az utolsó köre 1 p. 26 mp. volt. Ertl is szép finissel (1:33) fejezte be versenyét. Jó kondícióban érkezett be az első katona futó Preluch (1:38) is. Hartay 1 p. 32 mp. alatt futotta utolsó körét. A további befutók közül feltűnő erősen finiselt még Nánai, Markotán és Kovács, míg legfáradtabban Györgyi ért a célhoz.

A versenye eredménye:
A beérkezett 22 futó végső sorrendje a következő:
1. Király Pál (ESC) 2 óra 40 p. 14 mp. (országos rekord).
2.Hrenyovszky János (CsFC) 2 ó. 43 p. 87 mp.
Pestvidéki kerületi rekord.
3. Zöllner Dezső (MAC) 2 ó. 50 p. 9 mp.
4. Bese József (MTK) 2 ó. 50 p. 18.6 mp.
5. Frank József (Szegedi MTE) 2 ó. 53 p. 12 mp.