Ismeretes, hogy azok a berendezések, amelyeknek segítségével a növények létüket biztosítani igyekszenek, igen változatosak. A hőmérsékleti és egyéb viszonyokon kívül különösen az állalvilággal szemben kell védekezniök s itt fontos szerep jut a növények védőanyagainak.
STAHL szerint azonban a növény minden védelmi berendezése csupán viszonylagos. Ha néhány egyén meg is sérül állatok által, a növényi test regenerációs képessége az elszenvedett kárt gyakran ki tudja pótolni, ha el is pusztul, a védőanyagok megítélésének kérdésénél ez mellékes, amenynyiben a megitélés mértékadó szempontja mindig a faj fennmaradása lesz, melynek kipusztulását a védőberendezések valóban meggátolják.
STAHL szerint minden védőberendezés csupán az állatvilág nagy átlaga, azaz a különféle anyagokkal táplálkozó „omnivorá”-k vagyis a mindent-evők ellen hathatós, míg az állatok egy kis csoportja (az ú. n. specialistá”-k) kölcsönös alkalmazkodás révén éppen egyes erősen védett növényeket részesítenek előnyben.
Sok védőanyag az anyagcsere mellék- és végtermékeinek tekintendő, mely a növényi test felépítésénél többe nem szerepel. Tudjuk, különösen STAHL újabb vizsgálatai alapján, hogy a növényi testnek főleg földfeletti szerveiből cseppkiválás révén történő anyag eltávolítása a földből felvett ásványi sók kiküszöbölésére szolgál s sokkal kisebb, mértékben vonatkozik a szerves anya csere termékeire, melyek legnagyobbrészt a növényben maradnak, mint hogy biologiai tekintetben még hasznára lehetnek.
Kíséletek révén leggyakrabban szereplő chemiai védőanyagok gyanánt a következő csoportokat ismerték fel: 1. cseranyagok, 2. alkaloidák és glukozidák., 3. oxálsav és egy savak, végre 4. éterikus olajok.
STAHL-nak 1888-ban végzett vizsgálatai alapján ma már általánosan elismerik, hogy a cseranyagok a magasabbrendű növényeket a csigák ellen védik. Az olyan leveleket, melyeknek cseranyagtartalmát kioldással eltávolították, vagy amelyekbe légszivattyú segítségével káliumbichromátot fecskendeztek, hogy a cseranyagokat kicsapja, az ily módon nem kezelt levelekkel ellentétben a csigák hamar elfogyasztották.
Nagyobb állatokkal, pl. kérődzőkkel és rágcsálókkal szemben azonban a csereanyagoknak ily védő hatása természetesen nem elegendő. STAHL tárnics-(Gentiana-) féléken, vidrafüvön (Menyanthes), pacsirtafüvön (Polygala) s bogácson (Carduus benediclus) végzett kísérleteivel azt is bebizonyította, hogy a keserű anyagok is távoltartják a csigákat a növényektől.
Az alkaloidáknak az állati testre gyakorolt specifikus sajátos hatása abban nyilvánul, hogy már igen kis mennyiségekben is megölőleg, illetőleg bénítólag hatnak a szívre s az agyra. Igen tanulságosan világítják meg PEYER etetési kísérletei az alkaloidák nagyfokú védőszerepét. Friss alkaloida-tartalmú növényi részeket a sóskaborbolyafa beridin-tartalmú levelein kívül nem ettek meg, kilúgozottakat ellenben igen. Íly tapasztatokból következik, hogy az alkaloidák és a glukozidák különösen a levelekben, a növényeknek hathatós védőeszközei az állatok ellen.
Magasabbrendü növények említett védőanyagai, a csersav, a keserűanyagok, az alkaloidák és a glukozidák több növénycsaládban a tejnedv alkotórészei gyanánt is előfordulnak. Legutóbb ZOEGENSPECK foglalkozott ismét a növények tejnedvével STAHL intézetében és arra az eredményre jutott, hogy úgy a tejnedv, mint a nyálkatartók fölös anyagok ideiglenes felvételére, valamint állandó eltávolítására szolgálnak.
A tejnedv mérges hatása nem terjed ki az összes állatokra. A kutyatejen élő s erősen specializálódott kutyatejszender (Deilephila euphorbiae L) hernyói kölcsönös alkalmazkodás révén nemcsak hogy érzéketlenek az Euphorbia cyparissias tejnedve iránt, de STAHL szerint e növény kilúgozott hajtásait nem is eszik meg.
