Beszélgetés Murád szultán unokájával

— Harmincesztendős, nős török herceg vagyok. A feleségem egyiptomi hercegnő. A Konstantipályosban székelő kalifa nagybátyám. Katona vagyok. alezredese a török nemzetik hadseregnek és nem politizálok.

Megelőzött. Mielőtt erre a kényes témára tereltem volna a beszélgetést, kijelenti, hogy nem politizál, Pedig kegyetlenül kiváncsi voltam arra, hogy milyen érzések dulnak benne, amikor Kemal basa dekrétumát családja kézhez vette. Hosszas kapacitálásomra csupán ennyit mond:
-Kemal nagyszerü ember. Ő mentette meg Törökországot és nekünk bele kell nyugodnunk a történtekbe. Most mindenki dolgozik, nagyszerüen fejlődik az ipar, a kereskedelem és kulturális téren is haladunk sokat. A török ifjak tömege ment az idén Európa legszebb városainak egy egyetemeire, hogy müveltségben, ízlésben, tudásban megizmosodva térhessenek majd vissza a haza szolgálatára.

Mit szólok a köztársasághoz! Ismétlem, én most kikapcsoltam az életemből a politikát. Azelőtt se nagyon szerettem, inkább utaztam, tanultam, mint politikai kérdéseket feszegettem. Arról azonban megnyugtathatom, hogy én a magam részéről nem vagyok republikánus. Egy királyi herceg nem lehet sem szocialista, sem republikánus. Egy királyi herceg csak rojalista lehet.

- Mit csinál Magyarországon, meddig marad, hova megy innen tovább, kérdeztük ezután a herceget.

- Nem először vagyok Budapesten. A világháboru alatt, 1916 elején, török katonák is harcoltak a magyarok oldalán. Őket mentem meglátogatni Galiciába.. Most csak néhány napig maradok itt, mert Karlbadba kell utaznom.

Oly közvetlen és mesterkéltség nélküli, hogy no. Soha még ilyen póztalan  herceget nem láttam.

— Jól ismerem a kormányzójukat, folytatta ezután egy hirtelen átmenettel Osman Furad herceg. Végigsimitja a homlokát, keresgél a mult emlékei között…

- Pólában ismerkedtem meg vele. Mielőtt Afrikába mentem, hogy, hogynem ide is elkerültem. És Horthy Miklós, akkor tengerészeti főparancsnok egy bucsuvacsorát adott a tiszteletemre. Feledhetetlenül jó benyomásokkal szálltam a hangulatos diner után tengerre. Remélem, hogy Karlsbadból való visszatérésem után alkalmat találok majd arra, hogy beszéljek vele.

- Mit tud az elmenekül szultánról. V. Mohamedről fenség?

- Sanremoban Olaszországban és most a detronizált szultán. Többet ő már nem jöhet vissza Törökországba, mert sok vád hangzott el ellene kormányzása miatt. A jelenlegi török kormánytól nem kap királyi apanázst. Abból él, amit azon az emlékezetes napon kincseiből magával vitt.

Ezt ugy mondta, mint aki szentül meg van győződve az utolsó török szultán bünösségéről. Halálos komolysággal. És a hangjában mintha egy kis szomoruság rezdült volna meg. Aztán egy pillanat és ujra mosolyog. Utolsó kérdésemre is így válaszol:
- Én a jelenlegi kalifa unokaöccse vagyok. Hogy lehetek-e kalifa? Igen, a család valamelyik tagjára eshet a választás. Ez Aliab kifürkészhetetlen akaratától függ…

Vásárhelyi Gyula