A Pannonia Turista Egyesület síversenye

A PTE győzelme az ötös sí stafétában

A napokkal ezelőtt beállott olvadás a magasabb fekvésű helyeken a hóviszonyokat nem befolyásolta túlságosan. A PTE vasárnap tartotta meg elhalasztott vándordíjas síversenyét, amely mintegy 25 km-es útvonalon, az Anna-kápolnától kiindulva, a Virányoson, Normafa-lejtőn, Mária-Makkon át vissza, az Anna-kápolnáig terjedő úton zajlott le.

A versenyek legérdekesebb része a Pannonia vándordíjért folyt küzdelem volt, amelyből a PTE favorit csapata, mint a „legjobb hazai sí staféta csapat” került ki immár másodízben győztesen, megnyerve ezzel a Pannonia vándordíját s a honvédelemügyi minisztérium díját. A győztes csapat 1 ó. 54 p. 31 mp-es idővel, még nemzetközi viszonylatban is, elismerésre méltó eredményt mutatott fel.

A versenyzők közül egyénileg általában kiváltak Reichart Dezső dr. (BETE), aki a legjobb időt érte el, továbbá Stohanzel József (PTE), aki alig két év alatt az első közé küzdötte föl magát s éppen olyan jó ugró, mint futó.

Osváth György, aki az idén már a dobogókői síbajnokságot is megnyerte s a lengyel tátrai versenyeken szerepelt. Ugrásai még nem tökéletesek, de annál szebben javul futótechnikája. Szépen szerepeltek még Wilhelnib László, Ivanovits Ferenc és Som Imre, akiknek jó átlag ideje nagyban hozzájárult PTE győzelméhez.

A részletes eredmény a következő
:
1. Pannonia Turista Egyesület (Wilhelmb, Osváth, Som, Josnivits, Stohansel) 1 óra 54 p. 31 mp. Átlagidő: 22 p. 54 mp.
2. Természetbarátok Turista Egyesülete (Szigethy, Horn, Lajos, Laczkovits, Tolnay) 2 óra 04 p. 54 mp. Átlagidő 24 p. 59 mp.
3. Budapesti Egyetemi Turista Egyesület 2 óra 05 p. 04 mp.
4. Magyar Turista Egyesület 2 óra 15 p. 28 mp.
5. Budapesti Budai Torna Egyesület 2 óra 23 p. 12 mp.
6. Magyar Turista Egyesület II. csapata 2 óra 26 p. 42 mp.