A két igazi Passió

Keservesen, kelletlenül, örömtelenül, de mégis megjött a Tavasz, éppen húsvétra, amit, ha még hinnénk a jelekben, jó jelnek is lehetne venni. A nap bus mosolya fölvillant, midőn a népek a megváltást énekelték és a sivatag föld fölött Krisztus lelke suhant, a diadalmasé, aki a bűn és a halál kígyóit eltaposta. Krisztus igazi Passiója a szenvedés a kínhalál és az örök élet — a Passió végső dicsősége a megváltás.

Ez a régi szép Magyarország is tizenkét szörnyű stáción érkezett a husvét órájához és most kellene teljesülnie a megváltásnak, amit mi. uj erek inkább szanálásnak szoktunk nevezni. Eddig pontosan megvan az analógia a két Passió között. Kiszenvedte ez a nemzet Krisztus minden sebét, magára vette mások bűneit és azokért most vezekelni készül. Innen kezdve azonban különbözik egymástól a két Passió és a kinhalál helyett hősi akarat, lemondás és önzetlen áldozat legyen h megváltó mü folytatása.

A sírba temetkezett nemzet nem támad föl, de az egész világ ámuló szemei előtt dicsőülhet uj életre, ha a szenvedés és a megaláztatás stációi után földreszakadtából föl tud emelkedni. A nyitott sir szélén lerogyott szenvedőnek két szent balzsam adhatja vissza erejét, a munka és a szabadság hatalmas kenete és most jövőnk ugy lesz bátor megélemedés vagy örökre bezárt sirbarlang, ahogy ezeket az orvosságokat megkapjuk, vagy ahogy elzárják előlünk azokat. Amit a józan és számító külföldi hatalmasok adnak nekünk, ez a sanyuru kölcsön, ez nem pozitivum, ez csak annyi, hogy most leveszik vállunkról a keresztet és a maguk nézőről befejezik további kinoztatásunkat. Efelöl mi még bízvást meghalhatunk, ha nincs erőnk a magunk lábára állani.

Most vagyunk a magyar Passió döntő stációjánál: a gazdasági és politikai szabadság balzsamát kell megkapnunk, hogy a munkára kész dicső akarat elixírjével együtt uj élőt uj nedveit indíthassuk uj keringésre a most halálra vált szervezetben. Nekünk nem a világot, nekünk magunkat kell megváltanunk és e megváltás szép csodája nem a misztikus halálban, hanem minden erők reális reaktiválódásában teljesül. De a béna tagokban nem indulhat friss vér, ha a forradalmi rendeletek és a rendkívüli törvények béklyói tovább is szorítanak, ha a politika láncai ezután is bevágódnak az izmokba és az összehurkolt, merev csuklókat nem engedi munkába hajlani a konjunkturális érdekek bilincse.

A magyar Passió diadalmas fináléja a Szabadság, amely az agyakat tüzzel telíti, a vért fölheviti, az idegekben termékeny áramokat indit és képessé tesz minden egyes magyar embert, hogy minden értejét a nemzet föltámadó munkájában teljesen kiélje. Szabadság, gazdasági és politikai szabadság nélkül elvész kultúránk, elcsenevészedik anyagi életünk és használatlanul kallódunk el megbénított energiáink, szabadság nélkül kisorvadunk az élő, dolgozó, az egy emberiségbe tartozó, müvelt nemzetek közül, szabadság nélkül nincs teremtő munka, nincs a magyar husvétnak, az önmagát ujrateremtésnek szép csodája, szabadság nélkül szanálás idegen rabságot, f öltámadástalan halált jelent, de a szabadság és a munka kenetével megfrissitett magyar lélek eljuthat a Passió dicsőségéhez, amely megint egy lesz a Krisztus dicsőségével: győzelem lesz az a bün és a halál fölött.

Koporsóba zárva veri a szivünk a mars-marsot: Munkát és Szabadságot, hogy kiverjük a koporsó

födelét!