Bizonytalanság a költségvetés és a szorzószám körül

Ellenzéki körökben bizonyosra veszik, hogy a kormány julius elsején ujra ex-lexbe kerül, noha Bud János pénzügyminiszter költségvetési expozéjában a leghatározottabban kijelentette, hogy idejekorán fogja az uj költségvetést a Ház elé terjeszteni.

A baloldalon azonban ugy látjuk a helyzetet, hogy a nemzetgyülés munkaidejét a nyári szünetig teljesen igénybe fogják venni a különböző alkotmányjogi javaslatok és igy nem marad idő az uj költségvetés leszállitására.

Ezzel szemben a nemzetgyülés elnöksége utal arra,
hogy az uj házszabályok mellett az ellenzék teljes aktivitása esetén sem tarthat tovább a választójog és a felsőházi javaslat vitája május végénél és igy juniusban kerülhet sorra a költségvetés és az indemnitás.

Bud János pénzügyminiszter
ez irányban nyilatkozott is a következőkben:

– Az 1925-1926. évi költségvetésen már dolgozik
a pénzügyminisztérium, ugyhogy az uj költségvetési törvényjavaslat idejekorán, még május vége előtt teljesen elkészül és azt junius elején a Ház elé terjesztem. Tavaly is csak julius közepén ment nyári szünetre a Ház, remélhető tehát, hogy addigra a költségvetés letárgyalható lesz.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a szorzószámmal,
melynek leszállitása iránt a kormánypárt nagyrésze is mozgalmat inditott, a pénzügyminiszter igy nyilatkozott:

– A 17.000-es szorzószám leszállitása
valóban aktuális volna. Ez probléma azonban elválaszthatatlan a költségvetéstől és összefügg a tisztviselőilletmények kérdésével is. Semmi értelme sem volna annak, hogy még ebben a költségvetési évben leszállitsuk a szorzószámot, erre csak az uj költségvetési évben: juliusban kerülhet sor.