Pósta Sándor dr. nyerte a kardvívó bajnokságot

Tersztyánszky és Posta között izgalmas mérkőzésben az utolsó tuson dőlt el a verseny sorsa. – Második Tersztyánszky Ödön, harmadik Berti László, negyedik Garai János.

Vasárnap délután pontosan 5 órakor kezdődött a magyar kardbajnokság második napja, amely egyúttal döntő fontosságú volt az olimpiai kiküldetésre. Az a nagy érdek, amely tehát az első helyezkedésekben is tűnődött, magyarázza meg a versenyzők nagyfokú idegességét és a közönségnek, amely csaknem megtöltötte a Vigadó nagytermét – fokozott érdeklődését.

A nézők soraiban megjelent József Ferenc kir. Főherceg, aki Pallavicini őrgrófnak, a Vívó Szövetség elnökének és Múzsa Gyulának, a MOB társelnökének szomszédságában és kalauzolása mellett nézte végig az izgalmas mérkőzéseket.

A verseny favoritja Berti László és Pósta Sándor dr. volt, miután az első napon a legtöbb (5) győzelmet aratták és mindkettőnek csak egy veresége volt. Berti azonban Schenkerrel szemben elvesztette az asszóját.

Igaz, hogy utána nemsokára Garait tüneményes formában 4:1 arányban megverte, de már két vereség volt a számláján. Ezt háromra növeli a Tersztyánszkyval vívott asszójában, de a többi asszójában győzedelmeskedett.

A másik favorit, Pósta dr. az összes hátralevő asszóját megnyerte és így Tersztyánszkyval együtt haladt a győzelem felé s a verseny utolsó asszójában kerültek össze.

A közönség lélegzetét visszafojtva lesi az eredményt, amely eldönti a bajnokság sorsát. Mindkettő nyugodtan állt fel. Rövid pengejáték után a balkezes Tersztyánszky egy külső kart vág Postának egész lassan és talál.

Utána ismét Tersztyánszky támad és ismét talál. Már úgy látszott, hogy övé lesz a bajnokság. De Posta minden tudását összeszedve, tovább küzd és Tersztyánszky harmadik támadását kivédi és visszavág. Ezután Tersztyánszky negyedik támadását Posta egy fejelővágással megelőzi, amely után 2:2 arányban állnak.

Tersztyánszky újra támad és egy kavarás után hasat talál tisztán. Már úgy fest, hogy Posta elveszti asszóját, de azért teljes erővel tovább küzd. Most már ő támad és külső kart talál 3:3. Az izgalom a tetőfokra hág. Az utolsó tuson múlik tehát a bajnokság.

Tersztyánszky az eddig jól bevált támadásba kezd, de Posta villámgyorsan megcsinálja feltartó szúrását, amely a kellő pillanatban ült és ezzel Posta Sándor dr. lett az idei magyar kardbajnok.

Az eredmény:
1. Pósta Sándor dr. (MAFC) 9 győzelem

2. vitéz Tersztyánszky Ödön (MAC) 8 gy.

3. Berti László (MAC) 7 gy.

4. Garai János (NVC) 6 gy.

5. Schenker Zoltán (WVC) 6 gy.

6. vitéz Uhlyarik Jenő (WVC) 5 gy.

7. Rády Jószef (MAC) 4 gy.

8. Szécsy László (MAFC) 3 gy.

9. Gombos Sándor dr. 3 gy.

10. Parragh Béla (BEAC) 2 gy.

11. Tóth Péter dr. (MAC) 2 gy.