Ajándék-e vagy lopás?

1922-ben egyik fővárosi magánzó az uccán két feltünő szépségű hölgyet látott és azok egyikének levelet írt, amelyben találkát kért tőle.

A találkára nem a címzett, hanem annak barátnője ment el. A találkozón a férfi szebb jövőt és házasságot helyezett kilátásba és a nő hajlandó volt házasságon kívüli együttélésre. Be is költözött a férfi lakásába, majd nyáron Balaton-Almádin levő villájába ment a nővel nyaralni. Itt úgy mutatta be a barátnőjét, mint a feleségét.

A nő az együttélés első hónapjában egy pár gyönyörű briliáns fülbevalót látott meg a férfi családi ékszerei között és azt ajándékba kérte a férfitől. 1922-ben összeveszett vele a férfi és ekkor a nő kártérítési pert indított. Ügyvédjénél a függőt a kártérítési összeg fedezetére letétbe helyezte.

A férfi lopás bűntette miatt feljelentette. A kir. Törvényszék a nőt a lopás vádja alól felmentette. Az ügyész élt a fellebbezéssel. A kir. Ítélőtábla azonban az első bíróság ítéletét helyben hagyta.