Nyíregyházát nem érdekelte az ébredők vasárnapi gyűlése

Nyíregyháza, június 29.

Már napok óta nagy kék plakátok hirdetik Nyíregyháza utcáin, hogy vasárnap az ébredők gyülést tartanak amelyre eljön Héjjas Iván, Prónay Pál, Eckhardt Tibor és a többi ébredő képviselő. A vasutállomáson várakozó néhány nyíregyházi ébredő annál csalódottabban látta, hogy a jelentett vendégek nagyobb része elmaradt és csak Zsilinszky Endre, Ulain Ferenc, Zsirkay és Lendvai érkeztek meg a reggeli vonattal. A gyülés délelőtt 1/2 11 órakor kezdődött a Zöldség-téren és a szónoki beszédeit inkább kiváncsi, mint helyeslő közönség hallgatta végig. Az első szónok Zsilinszky Endre volt.

— Nem tudom – kezdte beszédét – hányan vannak itt ébredők (Fölkiáltások: Kevesen!), de megmondhatom önöknek, hogy a győzelem a mienk. Nálunk támadt föl először az ébredő gondolat, de mások tulszárnyaltak bennünket. Amikor Olaszországban jártam és meglátogattam a fascista központokat, láttam, hogy építik ki az imperialista államot. De Budapesten csak népünk megtiportatását látjuk, hogy ami jólétet jelent, mint az ideges fajé. A nemzeti gondolat nem mutathat föl nagy eredményeket ott, ahol az állam visszafejlődni engedi az ébredő gondolatot.

Ezután Ulain Ferenc beszél.

- Mi - mondotta – antiszemiták vagyunk és azt mondják rólunk, hogy ostobák vagyunk. Megmondom, miért vagyunk ostobák. Azért, mert minden zsidókézben van a rézgálictól a parlamentig, a szatócsbolttól föl az égig. Mondjátok meg – kiáltja - , keresztény apák és anyák, mi lesz a ti gyermekeitekből! Magyarországon ma sem Bethlen, hanem Ullman Adolf, kormányoz! Mi sem fogjuk a zsidó uralmat tovább türni. Inkább elpusztulnunk, de nem engedhetünk.

A következő szónok Zsirkay volt, aki valóságos kabaréelőadást rendezett és többek között ezeket mondta: Az ablakok mögött most dideregve vártak a zsidók, hogy betörjék valami Kóbi fejét, ez nekik jól kamatozó áldozat volt. Ha nálunk egy jókedvű legény félreüti egy zsidó görbe orrát, akkor még a washingtoni rabbi is fehér terrorról ordít. Ezután a katicabogarakról elmélkedett hosszasan.

Utolsónak Lendvai szólalt föl: - Azt hirdetik rólam, hogy ágyu és kézigránát van a kezemben. Ime, itt áll önök előtt a "félelmetes ember!"

Beszéde további során Verhovayt és Istóczyt dicséri, majd arról beszél, hogy a világháborut a zsidók csinálták. Kikelt a "rothadt keresztények" ellen, akikre – ugymond – jobban haragszik, mint a zsidókra. Lent járt Pécsett a bányákban, de ott sziriai arcot egyet se látott. De amikor bement a városba, ott látta őket autón, kövéren, gyémántosan. A magyar kivándorlók szomoru vonatán, az étkezőben is a zsidók dőzsölnek.

A közel 3 óráig tartó gyülés után bankett volt, amelyen százharmincan vettek részt.