Kis gazda rovat

Baromfi etető hordóból

Ócska hordóból nagyon czélszerű baromf-etetőt lehet előállitani. 
Ha a hordót derékon ketté fürészeljük s az ugy előállitott darabokat mint a) rajzunk mutatja, vastag furóval megfurkáljuk aztán pedig, mint a b) rajz mutatja, fogasan kifürészeljük. Egy kicsit megráspolyozván még a fürészelés helyét, kész a kitünő etető, melyről nem tudja egymást leverni az aprójószág, sem pedig az eleséget szét nem kaparhatja.

Az ólból a tyuktetűt ugy lehet kitisztitani, ha az ember ként gyujt meg egy tányérban kora reggel.
Rögtön betapasztva ablak és ajtónyilást, hogy a gőz ki ne jöhessen, igy hagyja délutánig, midőn ki kell szellőztetni jól, hogy a tyukok hálni bemehessenek, mert a kéngőz azokra is veszedelmes volna. 

Ha van hely, jobb a tyukot egy darabig másutt háltatni, az ólat pedig ezalatt alaposan kitisztitani, a falakat levakarni, ujra ragasztani még az ól aljából is kihordani a földet s frisset hordani helyébe, az ülőrudakat s egyéb farészeket pedig karbolos vizzel megmosni. Csak ha jól kiszáradt és szagtalan lett az ól, akkor czélszerű a tyukot beleereszteni.

Ezalatt a tyukokból is kitisztithatjuk a tetüt.
Ha szárnyaljukat nyakukat, szóval azon részeiket, a hol a tetű szokott tanyázni petroleummal vagy közönséges zsirral bedörzsöljük ugy, hogy a kenőlé ne csak a tollakat érje, hanem a bőrt is. 


Egyszerű lehütési mód

A kinek hideg pinczéje vagy jege nincs, az a bort, sört, vizet, dinnyét stb. pinczehidegségüvé hűtheti le a következőképen: Nyilt, szabad helyen, a hol a nap folyton éri, akkora gödröt ásunk, hogy a behütendő tárgynak 3/4 része éppen bele férjen.


Ha a gödör meg van, egy veder hideg vizet öntünk bele.
A palaczkot, vagy a dinnyét pedig hidegvizes zsákdarabba göngyölitjük s úgy állitjuk a gödörbe. S az egészet hidegvizes zsákkal vagy ponyvával letakarjuk. Ha a felső takaró száraz, ujra beáztatjuk. Az ital, vagy dinnye annál hidegebb lesz, minél melegebben süt a nap.

Egy másik módja a hűtésnek az, hogy a telt palaczkot hidegvizes vászonba gyöngyölitjük s erős léghuzamban állitjuk.
A lehülés magyarázata az, hogy a mint a viz párologni kezd, ehhez a természeti törvénynél fogva sok melegre van szüksége, a mit az környezetéből von ki, tehát azt lehűti. S minél gyorsabb a párolgás, annál erősebb lesz a lehűlés is. 


A köpülés gyorsitása

Néha megesik, hogy sok fáradsággal is alig lehet a tejfelből a vajat kiköpülni.
Ez esetre egy tapasztalt gazdasszony a következőket ajánlja: Egy szitára kitöltjük a tejfelt, természetesen egy edényt teve alá, a mibe a leve lecsurogjon, erre nem nagyon sűrű szövésű tányér- vagy pohártörlőt teritünk, egy jó marék buza- vagy kukoriczakorpát és egy jó adag vizet rátöltünk. Igy hagyják körülbelül egy félóráig, ha a viz lefolyt, ujra másikat töltünk rá.

A tejföl nemsokára csomós lesz, savóját kiengedi és kevés kavarás után, vajjá válik.
Ha még nem elég kemény, hideg vizbe lehet hagyni, mert itt megkeményedik.