Megbokrosodott lovak belerohantak a rákoskereszturi temető előtt a villamosra várakozó közönség soraiba

A mentők vasárnap estig 78 esetben nyujtotak első segélyt 

 Vasárnapon a mentők olyan forgalmat bonyolítottak le, amilyenre hosszú idő óta nem volt példa. A mentők meglevő autóikkal nem tudták elvégezni ezt az órási munkát és más járműveket is igénybe kellett venniük, hogy minden egyes esetben kivonulhassanak. A legnagyobb arányú szerencsétlenség délután 5 órakor történt a rákoskereszturi temető előtt, a Sírkert-utca sarkán, ahol többszáz főnyi tömeg várakozott a város felé haladó villamosokra. Az ucasarkon állott Weiland Mátyás fuvaroskocsis, aki lovainak elszakadt szerszmját javította.

Közben egy autó tülkkölsétől a lovak megijedtek és a kocsit elragadva, a villamosra várakozó tömegbe rohantak.

A megijedt tömegben részben a lovak, részben a menekülők többeket összetapostak.

A mentőket úgy tájékoztatták, hogy villamosgázolás történt és ezért csak egy autót küldtek ki a baleseet színhelyére. Szerencsére azonban ott állott a temető előtt a mentők sorsjátékának nyereményautója és ugyanakkor jött ki a temetőből egy mentőorvos, aki azonnal hozzálátott a sebesültek bekötözéséhez.

Mire a mentők Budapestről megérkezetek, addigra a nyereményautó a sebesültek egy részét már beszállította a rókus-kórházba. A súlyos sebesültek névsora a következő: Zádor Ilona 28 éves tisztviselőnő és 6 éves huga Zádor Kidra, Pásztor Anna 11 éves tanuló, Horváth Elekné 48 éves házatartásbeli, Mucsy Gergelyné 28 éves ápolónő, Marcsik Jánosné 35 éves tisztviselőnő és Török Ilona 15 éves napszámosnő.

Weiland Mátyást gondatlanságból okozott súlyos testi sértés címén a főkapitányságon őrizetbe vették. – Egy másik súlyos szerencsétlenség a Kőbányai-úton történt a Máv-gépgyár III. számú kapuja előtt. Egy automobil fölszaladt az uttest szélén álló kőrakásra. A soffőrnek semmi baja nem történt, de a kocsiban ülő özvegy Feleki antalné és Baubberger Pálné az úttestre zuhantak.

A mentők a két uriasszonyt bekötözték és az Üllői-úti I. számu sebészeti klinikára szállították. A közeli futballpályáról a szerencsétlenség színhelyére kitóduló tömeg eltiporta Magyar Jánosnét, akinek sérüléseit ugyancsak a mentők kötözték be.

Este 7 óra tájban a mentőket a Villányi –út és Budaőrsi-út sarkára hívták, ahol Korlát Kálmán fogházőr 84 éves feleségét, 15 éves Béla nevű fiát és karonülő Irén nevű leányát egy elszabadult ló fellökte és összetaposta. A súlyosan sérült asszonyt és két gyermekét a Lenke-úti barakktáborban levő lakására szállították. A vasárnapi nap önygyilkosait és egyéb baleseteit hozzászámítva 78 eseetben nyújtottak első segélyt.