Halasy dr. holtverseny után vívta ki első helyét

Tíz döntőlövést adtak le az amerikai Huberttel, aki szintén 98 galambot lőtt, Halasy mind a tízszer talált; Hubert hibázott s így Halasy lett az olimpiai bajnok.

Lumnitzer dr. szintén első lett az élőgalambra való lövésbe ami azonban nem olimpiai szám.

Késő éjjel kaptuk meg utolsó táviratainkat Párisból, amelyek beszámoltak első győzelmünk részleteiről. Kiderült ezekből, hogy Halasy dr.-nak csak nehéz küzdelem és tíz döntőlövés után sikerült szívós ellenfelét, Hubertet legyőznie. A pompás győzelemről és a nehéz küzdelemről szóló táviratunk a következő:

Páris, julius 9.

(Érkezett éjjel 3 óra 30 perckor.)

Halasy az első lövéstől az utolsóig heves küzdelmet vívott szívós ellenfelével. Halasy hetven galambig csak a harmadik helyen feküdt, mert egy galambot elhibázott s csak 69 pontja volt az amerikai Houghes és Montgomery 70-70 pontjával szemben.

Még 90 galambnál sem jutott Halasy az első helyre, mert Montgomery eggyel még mindig előtte volt. 90 és 100 között azonban Montgomery egyszerre több hibát csinált s teljesen visszaesett, míg Halasy most már csak egy hibát csinált s végül 98 galambbal holtversenyben első helyre került Huberttel, aki az utolsó fordulókban teljesen hiba nélkül lőtt s így felnyomult Halasy mellé.

Holtverseny lévén, tíz újabb lövést kellett leadnia a két versenyzőnek. Halasy bámulatos hidegvérrel, minden izgalom nélkül lőtt tovább is, míg Huberten erőt vett az idegesség. Halasy egyetlenegyszer sem hibázott a 10 galamb közül, míg az ideges Hubert a végén egyet hibázott, s így Halasy lett az olimpiai bajnok.

A verseny végső eredménye:
Első: Halassy Gyula dr. (Magyarország) 98 galamb. Második: Hubert 98 galamb, harmadik: Houghes (Amerika) 97 galamb, negyedik: Dheures (Belgium) 96, ötödik: Scharmann (Amerika) 96 galamb.

A Szomjas-testvérek 90 galambbal tizenhatodik helyre kerültek.

Ötvennégyen indultak a versenyen. Lumnitzer dr. az agyaggalamblövésben nem indult, hanem az ugyanakkor megtartott élő galamblövésben vett részt, - amely sajnos, nem volt olimpiai szám.

Lumnitzer ugyanis a versenyt megnyerte, Szomjas a harmadik helyre került.