Weissmüller 52.2 mp-re javította a 100 jardos világrekordot

A fáradt magyar úszók sorozatos veresége. – A Király-díjban Krüger is megelőzte a magyar sprintereiket. – Sipos nem indult Rademacher ellen. – Dahlem legyőzte Bartha Károlyt, Benecke pedig Homonnait.

Tegnap három ízben csodálhatta a nagyszámban megjelent közönség Weismüller képességeit. Két versenyszámban és a kiapadhatatlanul ötletes "Johnny-kabaréban", amit a közönség valósággal követelt és látni akart.

A közönséggel szemben hálás Johnny ellenére annak, hogy ezt mára be sem ígérte, a közönség óhajának engedve, Krügerrel együtt nagy kedvvel játszotta végig, sőt talán még nagyobb sikert ért el vele, mint "szerfös számaival". Hiába a "parcem el circenses" korát éljük ma is.

Két versenyszáma közül a 100 jardos Király-díjban eddig világrekordját adta át a múltnak, amennyiben négytized másodperccel 52.2 mp-re javította meg.

Hat ellenfele közül (Krüger, Bárány, Gáborffy, Háy, Wannie) Krüger ért mögötte másodiknak a célba (57 mp.) és csupán harmadik lett Bárány (58 mp), akinek megártott a sok versenyzés. Szemmel láthatóan fáradtan úszott.

Weiszmüller másik versenye a 200 méteres úszás (József kir. herceg díja) volt, amelyben játszi könnyedséggel bánt el a német rekordnak csupán nyolc tized másodperccel rosszabb időt úszó darmsistti Bergesel.

Ebben a versenyben Bitskey csupán rutin hiányának tulajdoníthatja, hogy nem ő lett második, amennyiben végig Berges előtt járt s a célban most benyúlása miatt szenvedett vereséget. Ha ellenfelére csak egy ízben is felpillantott volna, Berges legyőzésének dicsősége fűződne mai szerepléséhez.

Különben az egész vonalon sajnos magyar vereségekről számolhatunk be, amennyiben ott, ahol külföldi indult, egyszer sem sikerült magyar versenyzőnek a győzelem pálmáját elvinni. Igy a 100 méteres mellúszóbajnokság, amely az Államdíjjal volt egybekötve, Rademacher indulásával és Siposnak a starttól való távolmaradásával már el volt intézve. Csupán az volt a kérdés, hogy Rademacher milyen idővel fog győzni.

Részletes eredmény
:
Magyarország 1924. évi 100 méteres mellúszóbajnoksága, egybekötve az Állam-díjjal.
1. E. Rademacher (Hellas Mardeberg) 1 p. 18 mp. 2. Barta István (III: ker. TVE) 1 p. 24.4 mp. 3. Hegedűs István (BEAC) 1 p. 26.2 mp.

Vándordíjas egyéni versenyek.

100 jardos gyorsúszás. Király-díj 1. J. Weissmüller (IAC) 52.2 mp. Világrekord! 2 . P. Krüger (IAC) 57 mp. 3. Bárány István (Move SE) 58 mp.

100 méteres hátuszás
1. E Dahlem (Boroszló 1 p. 15.4 mp. 2. Bartha Károly (NSC) 1 p. 16.8 mp. 3. Zsotér Bertalan (MAFC) 1 p. 25.6 mp.

200 méteres gyorsúszás (József kir. herceg díja)
1. J. Weissmüller (IAC) 2 p. 23.4 mp. 2. Beryes (Jungdeutschland) 2 p. 27.6 mp. 3. Bitskey Zoltán (MESE) 2 p. 27.8 mp.

Műugrás (Műegyetemi Ifjúság díja)
1. Farkas Ödön (Amateur, Bécs) 2. Lanhard Ernő (Move OTE) 3. Várhegyi Ernő (Move OTE) Nagy K. (FTC) Vajda I. és Szalay I. (VAC) visszalépett, mert a szabadon választott ugrásokat sötétben kellett volna végezniük.