Kikacagni az üzleti morált

Az utóbbi két évünk sajtóanyagában rendre feltűnik néhány egymással összefüggésben lévő téma. A csomópontok: 

1. Nincs pénz. Na és?
Az nagyon különös portéka, mert a pénz lehet kevés, lehet sok is, de elég sohase lehet. 

2. Nincs pénz. Már akkor se?
Ez a ma embere számára sem meglepő állítás. Megoldási módjainkban egyformák vagyunk: hitelt felvenni, új bevételekre szert tenni, kiadásokat csökkenteni. 

3. Nincs pénz. Fejleszteni kell!
De mit? Dús kalászú mezőgazdaságunkat nem győzzük óvni a külföld versenyétől. Iparunk alig-alig, épp hogy tollászkodik. A politikában egymásnak feszül az agrár- és az indusztriális lobbi.

4. Nincs pénz. Jöjjenek a befektetők!
Jó csatorna vezetett eleddig a külföldi tőke beáramlására, de most megállt. A nemzetközi helyzet a hibás. A franciák megfújták a riadót, a tőke hazament. 

5. Nincs pénz. Uramfia!
Lassanként nemcsak a gabona, a drágaság is szárba szökkent. Legfájóbban az élelmiszereknél. 

6. Nincs pénz. Exkluzívvá kell lenni!
Rátesszük az állami kezeket minden olyan általánosan használt cikkre, amelyek fogyasztása szinte megkerülhetetlen, s előlépünk kizárólagos forgalmazókká. Esetleg még termelőkké is, ha nem tűnünk általa túl pofátlannak. 

Új monopóliumként fontolgatjuk a gyufát.
Kívülről úgy látják, hogy a kincstár bevételeinek fokozása szempontjából nem bír jelentőséggel. 

Talán a szesz számára a talaj jobban előkészíthető lesz.
Eddig is közel állt hozzánk, néhány évi egyeztetéssel (sógorok!) még közelebb kerül. Ha sokat beszélünk róla, a végére a természetesség érzete lengi körül. 

Próbát teszünk a jövő számára a petróleummal is.
Már elég nagy költségekbe vertük magunkat, mire rájöttünk, hogy ez idő szerint egyáltalában nem aktuális. Ráadásul: a gyufa és a petróleum monopóliuma népszerűtlen, így is nagy a drágaság.

Marad tehát a szesz a só- és a dohány-monopólium mellé.
Sok vele a munka, ám ez az egyedáruság egészen üstökön ragadható. Állami üzemek lesznek, így szép és kerek lesz.

Csakhogy – mondja a századelő közgazdásza – „az állam, mint gyáros és kereskedő nagy költséggel dolgozik, rossz árut gyárt, rosszul szolgálja ki a közönséget, az általa szállitott áru minősége kikacag minden üzleti morált s az árunak a monopólium révén elért ártöbblete csak kis töredékében gyarapitja az államkincstárt: a javát elviszi a balkáni gazdálkodás.” És akkor minden kezdődhet elölről.