Magyarország teniszbajnoksága

A magyar teniszgárda sorozatos veresége a bajnoki versenyeken

Amikor a magyar teniszgárda a párisi olimpiász alkalmával már az első fordulókban a további küzdelmekből kiválni kényszerült, a Sporthirlap más lapokkal ellentétben nem kommentálta savanyúan a legjobb magyar versenyzők katasztrofális vereségét, mert nyugat-európai és amerikai bajnokok nagy klassziskülönbsége mellett nyilvánvaló volt, hogy nincsen és egy ideig nem is lesz keresnivalónk a Feretrák és Richardsok küzdelmeiben.

A magyar teniszbajnokság négy versenye közül háromban külföldiek győztek, és pedig az egy Neppachné kivételével a világ teniszezőinek kétségtelenül nem első klasszisa.

A margitszigeti meeting előtt azt hittük, hogy a magyar teniszgárda a győzelem lehetőségének reményével indul a küzdelembe a Borotrák képességeitől nagyon messzeálló német és cseh játékosok ellen. Csalódtunk.

A margitszigeti bajnoki versenyek megmutatták, hogy a magyar teniszsport még távol áll attól a standardtól, amely a világviszonylat jelzőt viseli és igazat kell adnunk az egyik győztes külföldi versenyző kijelentésének, amely úgy szól, hogy Kehrling Bélán kívül nme rendelkezünk olyan versenyzővel, aki európai viszonylatban is helyt tudna állni.

Az 1924-es magyar teniszbajnokság eredményei
:
Férfi egyes bajnokság. 1. Kehrling Béla (védő) 2. Grandy (Hamburg). 3. Kleimschrott dr. (München)
Döntő: Kehrling – Grandy 6-1, 6-3, 6-2.

Női egyes bajnokság. 1. dr. Neppachné (Berlin) 2. Péteryné Várady Ili (MAC) 3. Krencsey Mädy (MAC) és Déryné (BBTE)
Döntő: Neppachné – Várady Ili 8-6, 6-1.

Férfi páros bajnokság. 1. Gottlieb-Soyka (Csehország) 2. Kehrling-Kelemen (Magyarország) 3. Kleinschrott-Grandy (Németország) és Fittler-Pétery (Magyarország)
Döntő: Gottlieb-Soyka – Kehrling-Kelemen 2-6, 7-5, 8-6, 9-7

Vegyes páros bajnokság.
1. Kleinschrott dr.-Neppachné (Németország) 2. Kehrling-Krencsey (Magyarország) 3. Grandy-Lili Hell (Németország) és Hegyessy-Schréderné (Magyarország)