Rövidek

Kik a Weltner-ügy tanui?

Ismeretes, hogy Weltner Jakab ellen az ügyészség felségsértés és lázadás büntette címén adott vádiratot azon az alapon, hogy a kommunistákkal kötött egységokmány létesítésében részt vett és közremüködött a kommunizmusban mint szovjettag és mint a „Népszava” szerkesztője és irányítója. Az ügyészi vádirat azt az indítványt is tartalmazza, hogy ugyanezen büncselekmények gyanuja alapján, adjon ki a vizsgálóbiró nyomozólevelet Kun Béla, Landler Jenő, Pogány József, Szántó Béla, Chlepkó Ede, Scidler Ernő, Simonyi Henrik, Kéri Pál és Göndör Ferenc ellen. Weltner védője, dr. Györki Imre, e héten adja be a vádirat ellen a kifogásokat.

Az ügyészség egyébéként kilenc tani beidézését kivánja a kitüzendő főtárgyalásra, ezek: Peyer Károly, Peidl Gyula, Farkas István, Kitajka Lajos szociáldemokrata nemzetgyülési képviselők, dr. Baicz Dusán, dr. Szőke Sándor, Gelléri Oszkár, Mayer Ödön és Berinkey Dénes.

Véres összeütközés a Ku-Klux-Klan hivei és ellenfelei között

Newyorkból táviratozzák: Amint a „Newyork Herald" Chicagóból jelenti, szombaton Herrins városban (Illinois állam) összeütközésre került sor a Ku-Klux-Klan hivei és ellenfelei között, amelynek folyamán hat személyt megöltek és többet megsebesítettek. Springfieldből, Illinois fővárosából, sietve csapatokat küldtek a fővárosba, hogy hasonló események megismétlődését megakadályozzák.

A biróság maradjon biróság

Az egyszerü, józan polgári ész csak egy szimplex ténykedést lát: igaz-e, amit Eskütt ifiur mond? Ha egyszer elhangzottak a vádak, most már az következnék, hogy a vádló bizonyítson, a megvádolt cáfoljon és a biróság ítéljen. Mindenki szivesen elhiszi, hogy Nagyatádira vonatkozólag hazugok a vádak és ha nagyon muszáj, azt is elhiszik, hogy az a többi ur is mind ártatlan, akiket a smokingos ifiu megfenyegetett s akiket egy megindulandó lavinával elsöpörni hajlamosnak mutatkozik. A miniszter maradjon miniszter, az urak maradjanak urak, de a biróság maradjon biróság s ha aztán mégis már tények bontakoznak ki az eljárás folyamán, akkor a urak megszünnek urak lenni és aki hibás, bünhődik. Mindenki gentleman, amig az ellenkezője rá nem bizonyul, de a vád viszont vád s ha nem is érinti bebizonyultáig a gentleman integritását, arra semmiképen sem ok, alkalom és ürügy, hogy a gentlemanságot fokozza.

Rehabilitáció után jöjjön az elégtétel, de előlegezni ezt, annyit jelent, mint a birói döntésnek prejudikálni, ami annál is fölöslegesebb, mert semmi párthatározat és semmi érdemrend meg sem közelíti azt az elégtételt, ami a tisztázó birói döntésben lesz s aminek hitelét, sulyát, értékét, bizony nem gyarapítja az a körülmény, hogy a politika előre megállapítja, hogy milyennek kell lennie a birói döntésnek.

Tovább dühöng a kinai polgárháboru

Shangai, szeptember 8.
Csancsolina marsall hadat üzent a pekingi koránynak és Wupeifu katonai diktátornak. Shangaitók 15 angol mértföldnyire kormánycsapatok megverték a fölkelőket.

Tsa-Kun köztársasági elnök ellen Lu-Yungh-Siang is megkezdte a háborut és hadüzenetét a köztársasági elnököt notórius csirkefogónak mondja.
A nagyhatalmak jegyzéke megtiltotta a fölkelőknek, hogy Shangait megtámadják, de ennek ellenére a fölkelés egyre terjed.

A harcok a shanghai-i társadalmi életet alig befolyásolják. Tegnap ágyudörgés közepette nagy pólóverseny és baseballverseny volt, amelyen sokezer néző vett részt. Tsi-Hsuch-Yuans proklamációt adott ki, amelyben 50.000 dollár jutalmat kinál annak, aki Lu-Yungh-Siang fölkelővezért élve vagy halva megkeriti.

A spanyol csapatokat visszavonják Marokkóbó
l
London, szeptember 14.
A „Daily Express” jelenti Barcelonából, hogy a spanyol kormány előkészíti a spanyol csapatok visszavonulását Marokkóból.

Véres forradalmi harcok Equadorban

Párisból táviratozzák: Valparaisoból érkező lapjelentések szerint Equador északi részében forradalmi mozgalom tört ki. A kormánycsapatok és a forradalmárok között állítólag már elkeseredett harcok folynak, amelynek már számos halottja és sebesültje van. A mozgalmat tábornokok és konzervatívok vezetik.

Mussolini és a magyarok

Rómából jelentik: Távirati jelentések már beszámoltak arról, hogy Mussolini olasz miniszterelnök milyen szívesen fogadta a nála tisztelgő magyar képviselőket, akik előtt kijelentette, hogy pozitiv tudomása szerint a magyar nemzeteknek semmi része a világháboru fölidézésében. Mussolini e kijelentésére Puky Endrének, a küldöttség szónokának olasz nyelven elmondott üdvözlőbeszéde adott alkalmat.

Puky beszédében többek közt megemlékezett arról, hogy Romanetti ezredes volt az, aki Budapest lakosságát megvédelmezte a bolsevizmus brutalitásai ellen. A magyar föld egy kis részének, Sonron városának visszaszerzésében Castagneto herceg segített nekünk. És a gazdasági megerősödés és ujjászületés terén döntő jelentőségű volt az a körülmény, hogy a magyar kölcsönnek Olaszországra eső része többszörösen tuljegyeztetett. Igen jól tudjuk – mondotta a szónok – hogy excellenciád jóakarta volt az, ami ezeket a sikereket biztosította. Sohasem fogjuk ezt elfeledni és szerencsések vagyunk, hogy ez alkalommal legőszintébb hálánk érzelmeit tolmácsolhatjuk.