Csak a „mester” tarthasson tanoncot

Irta: Dr. Cserzi Mihály

Amikor az 1884-es ipartörvényt megformálták, az a cél lebegett az illetékes tényezők szeme előtt, hogy az ipari képesités megszoritásával kényszeritsék a jövő nemzedéket egy magasabb ipari kultura megteremtésére. A céhrendszer szigoru nevelő és tanitó korszakát követő időkben, amikor a hozzá nem értő iparüzés számára a legtágabb tér nyilott, ipari termelésünk nivója nemcsak, hogy megállott, de a szomoru visszafejlődés lejtőjére került.

A régi, szakképzett mestereket kezdték felváltani az ipari szegény-legények, akik ha nem tudtak az egyik szakmánál boldogulni, végigtornásztak minden mesterséget, hiszen az akkori törvény mellett ez módukban is állott.

Azok az iparosok és iparosvezérek azonban, akik a magyar ipar jövőjéért való aggódó szeretetükben előre látták, hogy ilyen körülmények között mit hozhat a jövő, álljt parancsoltak ennek az áldatlan helyzetnek és megteremtették az uj ipartörvényt. Ennek az ipartörvénynek a kötelessége most már megteremteni azt az ipari kulturát, amely biztositja méltó helyünket a külföld fejlett iparu országai között.

Az 1922. évi ipartörvény dus lombozattal született fájának ápolása minden magyar iparosnak, de minden magyar embernek is szent kötelessége. A népek viharos tengerében a magyarságnak ki kell épiteni a maga kis szigetét olyan sziklapartokkal, amelyeken belül megterem a buza mellett az ekevas is, az árnyékot adó fák mellett a gyalu.

Nem lehetünk mi a külföld számára csak olcsó nyerstermény forrás, hogy a saját cikkeinket feldolgozás után busás áron visszavásároljuk, nekünk magunknak kell a külföldi versenyviszonylatra fejlesztett ipari teljesitőképességünkkel a kizsákmányoltatásunkat megakadályozni. El kell érnünk, oda kell fejlődnünk, ahol a külföld ipari kulturája van, mert enélkül a piac nagy versenyében elseper bennünket az ár.

A magyar iparosság előtt már nem szükséges hangoztatni azt, hogy ennek a célnak eléréséhez a legfontosabb feladat a tanoncnevelés kérdésének minél helyesebben való megoldása. A fogékony fiatalság céltudatos, szakszerü kiképzése, a tanulóévek értékes felhasználása a hozzáértő, jóindulatu szigorral vezető kéz felügyelete mellett.


A hozzáértő kéz irányitása mellett, talán ezen a szón kell lenni a legerősebb hangsulynak.
Hozzáértés kell mindenhez, de legfőképen az kell itt, amikor a hozzá nem értés háromszoros bün, bün a tanonc ellen, akinek az arra alkalmas tanulóideje vész el, bün a többi iparos ellen, akitől tatán elvonta az ifjut és igen sulyos bün a jövő generáció ellen, amelynek egy kontárt adott a lerontására. 

A tanonctartási jog egyben kötelesség is, ne tévessze ezt szem elől senki se, embert kell nevelni, a saját lábán járni tudó, gerinces embert, iparost, aki tudja a szakmáját. Fél emberekkel, felületes tudásu, rossz munkáju iparosokkal nem szabad gyengiteni a nagy harcra hivatott jövő generáció erejét.

Érezzük, tudjuk ezt mindnyájan, de azt is érezzük, hogy nincs meg minden iparosban a képesség, a szaktudásnak az a mérteke, hogy ennek a kötelességnek eleget is tudjon tenni.

Sokan vannak, akik maguk is bölcsőringatással töltötték el a tanoncéveiket olyan iparos keze alatt, akik kontárai voltak iparunknak. Mit tanulhattak ezek és mit lehetett tanulni ezektől? Alkalmas lesz az ilyen barkácsoló iparos arra, hogy a jövő iparosa az ő mühelyébe fektesse le az alapjait tudásának, amely az ipari kultura diszes palotáját kell, hogy felépítse?

Nem, itt hiányok vannak, itt az ipartörvény fája egyik főgyökerének nem adtuk meg az éltető nedvet.

A lehetőség meg van, csak egy kis jóakarat kell.
Az uj ipartörvény lehetővé tette, hogy azok a kevésbé tehetséges, iparukat csak részben ismerő egyének is megélhetéshez jussanak, akik a tanonci gyakorlatuk után megfelelő időn át segédek voltak, de megkülönböztetést tett azok között, akik a szakmájukhoz tartozó mindennemü képességgel rendelkeznek.

Különbséget tesz az egyszerü iparos és a „mester"' iparos között, aki arra hivatott, bizottság előtt bizonyságot tett ipari tudásáról, egész-ember mivoltáról. A jelenlegi helyzet szerint minden iparos, az is aki mesteri képesités nélkül gyakorolja az iparát, szerződtethet tanoncot.

Ma a „mester" képesités csak cim minden egyéb megkülönböztetés nélkül, amire aztán nem is aspirálnak. Két év alatt pl. a szegedi kamarai kerületben összesen tizenhatan jelentkeztek mestervizsgálatra, ami aranyszámban az iparüzők számához viszonyitva csak ezrelékben fejezhető ki.

Megállapithatjuk, hogy a mestervizsgálatok, általában a mesteri képesitettség a törvény életbelépése óta eltelt két esztendő alatt semmiféle gyakorlati értékkel nem birnak és azok az intenciók, amelyek a törvényhozót irányitották, nem váltak valóra.

Ha a külföld, de elsősorban a szomszéd Ausztria viszonyait nézzük, azt látjuk, hogy ők ebben az esetben is megelőztek bennünket. Ausztriában az uj ipari törvényük szerint a tanoncnevelés sikere biztositva van. Az osztrák törvény az elmondott elvek alapján már kimondotta, hogy tanoncot csak mesteri képesitéssel biró iparos szerződtethet.

De ha csak Ausztria példája után akarunk menni, amelyik Ausztria nagyon jól tudja mit csinál, még mást is tanulhatunk a tanonc nevelésre vonatkozólag.

A hét osztrák kamarában, az ipari osztály elnökének elnöklete alatt mindenütt müködik egy-egy intézmény, amely a kamara által nyujtott kétszázmillió korona és az állam által juttatott összegből rendszeres, központilag irányitott tanfolyamok tartásával képezik ki a tanoncokat.

A tanfolyamoknak négy osztálya van.
Az első az előkészitő osztály, ahol minden iparág alapismereteire oktatják az önként jelentkezők tömegét. A második osztály növendékeit már maguk az előadó szakiparos mesterek válogatják ki az első osztály arra alkalmas ifjaiból és ugyanez a kiválasztás képesit a harmadik és negyedik, a legmagasabb osztályu tagságra. Itt már az asztalos, lakatos és minden iparág müvészi részét sajátitják el a kiválóak.

Az a muzeum, amit a végzett tanoncok munkáiból állitanak össze ezek az intézmények, valóságos mügyüjtemény. A legprecizebb modellek, müvészi faberakások elsorolhatatlan tömege is bizonysága annak az eredményes munkának, amit itt végeznek.

Nálunk nagyon sok mühelyben, de különösen a gyári üzemekben, ahol munkamegosztással dolgoznak, hiányzik az alkalom a tanoncnak ahhoz, hogy iparának minden részletét, minden csinját-binját, fogását eltanulja. Az a tanonc azonban, aki ilyen tanfolyamokon is tanult, az nem fog félember maradni az iparában.

Ha azután az ilyen alapokkal, az ilyen tudással tovább dolgozó iparos generáció leirhatatlan konkurrenciát fog jelenteni a többiekre nézve, azt nem lehet sovinizmussal ellensulyozni, de nem is volna igazságos. Nekünk magyar iparosoknak a magunk és a fiaink érdekében folytatni kell azt a munkát, amit az ipartörvény megkezdett, tovább kell azt épitenünk és minden alkalmat meg kell ragadnunk a tanulásra.

Csak a jól képzett, egészséges szellemben nevelt, hozzáértő kézzel vezetett jövő iparosgeneráció biztosithatja a magyar ipar, a magyar nemzet fennmaradását.