|
Magyar Szinház nyilt meg egy Párisi kávéházban
Valahol a Gare de Est környékén barangoltam csak úgy, minden messzebbmenő terv és cél nélkül. Kirakatokat néztem, meg nőket, midinetteket és granddameokat utánozni akaró külvárosi családanyákat. Amint ott állottam a járda szélén egy hirdetőoszlop mellett, hirtelen rátévedt a szemem egy új plakátra. A Café du Globe közönsége a kávéház nevéhez méltón a földkerekség legkülönbözőbb tájairól került ide. Ázsia, Afrika, sőt Európa legegzotikusabb népeinek képviselői ülnek itt egymás mellett. Főként piktorok, írók, zenészek, diákok. A békebeli pesti Newyork-kávéház jut eszembe egy pillanatra, azzal a különbséggel, hogy itt a Globeban talán még több a füst és még nagyobb a lárma. Az egyik sarokba vezet a pincér, amikor a magyar színház tagjai felől érdeklődöm. Magas termetű, hosszú hátrafésült fekete hajú, huszonnyolc év körüli fiatalember fogad. Nyitrai Elek, az egyik budapesti napilap párisi levelezője, zeneszerző, író és színigazgató egy személyben. - Többször rendeztünk magyar estéket, melyek mindig jól sikerültek. – mondja. Ez adott impulzust arra, hogy most állandóbb jellegü színházi vállalkozásba fogjunk. Itt a Café du Globe souterrainjében fogunk játszani egyelőre. A helységért százötven frankot fizetünk esténként. Ezt is úgy gyűjtöttük össze, hogy az itt tanuló diákok a szószoros értelmében a szájuktól vonták meg a falatot, hogy a színház megindulhasson. A színpadnak szolgáló dobogót magyar munkások ácsolták össze, este fáradtan munka után. Díszleteink persze nincsenek, csak két körfüggönyünk van, de úgy-e a díszlet nem is fontos? - Először csak könnyebb fajsulyú kabarészámokat fogunk előadni, így akarjuk a közönséget ideszoktatni. Párisban hetvenezer magyar él és eddigi estélyeinken a magyarokon kívül más nemzetiségü vendégeink is voltak, olaszok, jugoszlávak, románok, spanyolok. Ezeknek mind nagyon tetszett, amit produkáltunk és remélem, hogy ha rendszeresen háromszor játszunk hetenként, akkor is mindig táblás házunk lesz. A nézőtérre háromszázan férnek el és a helyárak mélyen a moziárak alatt vannak. Nálunk már egy frank ötvenért ülni lehet és hét frank a legdrágább hely. A jobb mozikban pedig három frank ötven a legolcsóbb ülés. - A műsort nagy részben én írom, a zenék nagy részét is én szereztem. Néhány pesti számot is adunk, bár nagyon kicsiny a repertoirunk. Nagyon szeretném, ha a pesti kabaré-szerzők eljutatnák ide darabjaikat, chansonjaikat. Talán a Ma Este útján lehetne az érintkezést felvennünk a pesti szerzőkkel. Eddigi működésünket a francia kabaré-igazgatók és költők legnagyobb érdeklődése kísérte és már eddig is több magyar chansont fordítottam le franciára. Azt hiszem nem válna kárára a könnyebb fajta magyar irodalomnak, ha rajtunk keresztül megismernék a franciák. A társulat, azt hiszem, mindenképpen meg fogja állani a helyét, hiszen több volt budapesti színész és színésznő van közöttük.
Így Vaszary János a Magyar Színház, Benedek Margit a Belvárosi Színház volt tagja, Hugó Lajos, aki vidéken müködött, mielőtt ide került volna. Fel fog még lépni Hajnal Annie is, aki különben a Moulin Rouge nagy revüjében szólót táncol, azután Mme Balogh, aki leánykorában Pesten kabarészínésznő volt. A magyar színházzal különben a Comoedia cimű színházi napilap is foglalkozott már több ízben és megígérték, hogy a megnyitó esténkről, ami február 15-én lesz, bővebben fognak írni. Mire a szuterrénből feljöttünk, a kávéház egészen megtelt. Mindenfelől magyar szóra lettünk figyelmessé. Egy sarokban Budapest éjszakai életének két jól ismert alakja kávézott csöndesen. Bachruch Albin az egyik, Bachruch ékszerész fia, aki a nyáron helyezte át székhelyét Párisba. Vele szemben Vágó-Wilheim Jenő ült, aki a Tisza-pörbeli szereplése után tőzsdés lett. Azóta ékszerész is volt a Vágó, most Amerikába akar utazni. Csak átmenetileg tartózkodik Párisban. |