Jól sikerült az első női tőrvívóverseny

Nívós küzdelmek voltak a junior kardvívó viadalon – Az ötös zsűri hibátlanul működött a döntőben

Az idei vívóversenyek sorozatát a Magyar Vívó Szövetség által rendezett két párhuzamosan lefolyó vívóverseny indította meg, amelyet a két ünnepnapon bonyolítottak le a BBTE Attila-utcai tornacsarnokában.

A kettős versenynapnak különös érdekességet nyújtott az, hogy először tettek próbát az ötös zsűrivel és, hogy először mérkőztek a nyilvánosság előtt női tőrvívóink, ez utóbbi miatt a tornacsarnok teljesen megtelt nézőközönséggel.

Ami az ötös zsűri alkalmazását illeti, végleges ítéletet mondani az első kísérlet után korai és elsietett dolog volna. Úgy látszik azonban, hogy az ötös zsűri ítélkezésére való áttérés haszonnal fog járni.

Előnye az, hogy a közönség előtt hangosan beszélik és indokolják a tus hova számítását. Így a nézőnek nem kell unalmas várakozással töltenie azt az időt, amit a zsűri tanácskozásai lefoglalnak.

A zsűri tagjai pedig alaposabban készülnek a bíráskodásra, és lassanként jól megtanulják a versenyszabályokat és azoknak gyors és igazságos alkalmazását. Itt-ott döcögősen és bizonytalanul folyt az öttagú zsűri bíráskodása, különösen az előmérkőzéseknél, de ahol a versenyszabályokban jártas zsűri-elnök működött, valósággal érdekes és szórakoztató volt a zsűri funkcióját figyelemmel kísérni.

A női tőrvívóverseny elbírálásánál a komoly és szakszerű sportkritikát még mellőzni kell, és csak az első kísérletet kell látni a hölgyek föllépésében, akik dicséretes elhatározással porondra mertek lépni, hogy tudásukat bemutassák.

A hölgy résztvevők közül mégis kiemelkedett úgy technikára, mint temperamentumra a győztes Engel kisasszony, aki határozott kvalitást árult el.

A női tőrverseny részletes eredménye:
1. Engel Edith (Fodor-iskola). 2. Durand Zsuzsi. 3. Horti Ilus. 4. Wollemann Istvánné. 5. Keszthelyi Nelli. 6. Jozefik Mária.

A juniorverseny színvonala kielégítő volt, különösen a döntőben láttunk szép akciókat, ámbár a legtöbb vívón észrevehető volt a kétnapos verseny fáradsága.

A junior kardverseny részletes eredménye
:
1. Erdélyi Jenő (Tisza István Vívó Club, Santelli-iskola) 6 győzelem. 2. Eckl (MAC) 5 gy. 3. Doér (MAC) 4 gy. 4. Dány (Rákos-iskola) 4 gy. 5. Palugyay (WVC) 3 gy. 6. Fényes (BBTE) 2 gy. 7. Halász (NVC) 2 gy. 8. Pásztélyi (Santelli-iskola) 2 gy.

A versenyt gondosan készítette elő Parragh Béla és az ő érdeme, hogy a küzdelmek minden fönnakadás nélkül folytak le.