MTK – BEAC 2:0 (0:0)

Hungária-úti pálya. – 5000 néző. – Bíró: Ábrahám Zsigmond dr.

MTK: Kropacsek – Mandl, Senkey I. – Nyúl II., Kléber, Nádler – Senkey II., Molnár, Orth, Varga, Opata.
BEAC: Stocker – Kotraschek, Boór – Pesovnik, Sághy, Solymossy – Reinhardt, Kertész, Erhardt, Kovács, Marcsinkó.

Ha a BEAC kiesik az első osztályból – amit igazán sajnálnánk – elmondhatja magáról, mint a háborúban elesett katonáról mondják, hogy „szép” halált halt. Büszkén vallhatja,már eddig is, hogy egyedül neki sikerült a magyar bajnokcsapattól pontot elhódítania.

De még korai ma beszélni „szép” halálról, hiszen éppen ellenkezőleg, az egyetemi csapat mai játéka csak a legfeljebb reményt nyújthatja számára a menekülés tekintetében.

Kellemetlen erős szeles időben az MTK választja a széllel kedvezőbb oldalt, de már kezdésnél felnyomul az egyetemi csatársor. Kornert is érnek el, amit Reinhardt mellé fejel. Sághy csírájában fojtja el az MTK belső csatárainak támadási kísérleteit, ellenben Kléber használhatatlan passzokat ad csatárainak. Alig látunk szép akciót.

Végre Varga-Molnár páros támadásából Molnár kitűnő lövőhelyzetbe kerül, de lecsúszott lövése a kapu mellé megy. Ugyanerre a sorsra jut Molnár váratlanul megeresztett 30 méteres lövése is. Orth túl erélyes játéka miatt, kétszer is szabadrúgást ítél a bíró.

Orth szintén távolról kísérletezik, Senkey hátraadott centerét szintén 30 méterről irtózatos erővel kapásból lövi, a labda alig a léc fölött süvít el. Ugyanezt cselekszi Kertész is Reinhardt beadásával, csak szerényebb kivitelben, labdája ugyanis méterekkel megy a kapu fölé.

Orth kiszökését Boór bravúrosan leszereli, ami után Erhardt kornert erőszakol ki, a korner azonban ismét eredménytelen. Orth váratlan távoli lövését Stocker alig bírja fogni, majd gyors egymásutánban két kornert ér el a bajnokcsapat, hasonlóan eredmény nélkül.

Az iram folyvást fokozódik, Molnár fordulásból leadott lövése mellé megy, Senkey II. lövését a kapus fogja. A félidő utolsó percében Opata tör keresztül s pár lépésről fölé lő.

A második félidőben az MTK megváltoztatja csatársorát. Varga jobbszélre, Senkey II. balszélre, és Opata a balösszekötőbe megy. Röviddel kezdés után Marcinkó és az egyik taccsbíró között szóváltás keletkezik, amit a bíró igazít el. Erhardt három emberen is átdolgozza magát, de oldalra kerül, ahonnan lövésszerű beadását nem érik el.

Ezután az MTK szinte állandóan fölénybe kerül s a BEAC halfsor visszaesik. Az eredmény azonban késik, míg végre a 24-ik percben Orth-Opata-Molnár szemkápráztató gyorsasággal egymásnak passzolva nyomulnak előre, a 16-osra érve Orth Molnár elé tálalja a labdát, aki vehemens erővel az alsó balsarokba menthetetlen gólt lő.

Egy perc múlva szintén Orth passzából Molnár éles lövését Stocker csak kornerre tudja hárítani. Most már kisebb megszakításokkal állandóan az MTK támad. A késői kezdés miatt mindinkább nagyobbodó homályba folyik a játék.

A 41. percben Opata áttöri magát s 8 lépésről az elvetődő kapus teste alatt a második gólt lövi. Stocker kifutással talán védhette volna. Néhány erélytelen akció után vége a meccsnek.