"33"FC – Ékszerészek 2:0 (0:0)

Hungária-úti pálya. – Bíró: Szűcs Hugó.

"33"FC: Zsák – Glück, Oláh – Beller, Zloch, Strausz – Kovácsi II., Szabó, Kovácsi I., Pipa, Ujváry.
Ékszerészek: Beneda – Sternberg II., Sternberg I. – Bajor, Gtünspann, Makovi – Weisz, Koszta, Bukovi, Krausz, Beck.

A "33"-asoknak sikerült megállítani előretörő útjukban az Ékszerészeket s ezzel olyan helyzetet teremtettek a második osztály élén, hogy a mezőnytől elszakadt négy vezető csapat között teljesen nyílt lett a bajnokság kérdése.

Az elől levő négy csapat most egy-egy pontkülönbséggel halad egymás nyomában s a "távoszlopig" az Ékszerészeket bármelyik riválisa befoghatja és megelőzheti a célban.

A "33"-asok kezdenek, de az első tíz percben az Ékszerészeket látjuk frontban, a csatárok azonban komoly helyzetet nem tudnak teremteni a budai csapat kapuja előtt. Az első veszélyes támadást a "33"-asok vezetik: Pipa egyszerűen kitör, de még lövés előtt Sternberg II. kornerre szerelt. Az akció után váltakozó játék folyik különösebb eredmény nélkül.

A 31. percben Ujváry révén kornert érnek el a "33"-asok, de Pipa veszélyes sarokrúgását az Ékszerész-védelem elhárítja. Az utolsó percekben néhány jó helyzet adódik a budai csatárok részére, a belsők azonban mindent túlkombinálnak.

Szünet után már az első percben Glück kiadásával Ujváry szépen lefut, de a 16-os oldalán Sternberg II elnyomja; Oláh szabadrúgása a kapu mellett sivít el.

A 4. percben az Ékszerészek kornert érnek el. Weisz sarokrúgását Zsák gyönyörűen lehúzza s a labdát azonnal kirúgja a félpályán álló Kovácsi I-hez, aki lestoppolja és ügyesen átviszi Sternberg I-en, majd egyedül szembeállva Benedával, nyolc méterről pompás magas lövéssel védhetetlen góllá értékesíti. (1:0).

Néhány perc múlva Kovácsi I. szökteti Ujváryt, aki befelé kanyarodva átjut a bekkeken is, de a jobb lábára kerül a labda s a biztos gólhelyzetből nem lő kapura. Az akcióból rövidesen Kovácsi II.-höz jut a labda, aki a kapu mellé lövi.

A 21. percben Sternberg I. csúnyán belemegy Szabóba, aki nyolc percre kiáll. A 33. percben Kovácsi I. tiszta helyzetbe kerül, ám éles lövését Beneda kiboxolja.

A 34. percben a 16-os vonalon Szabó elől Sternberg I. kézzel üti el a labdát. Oláh rúgja a szabadrúgást, amely a kapu mellé kerül, de a bíró, - mivel az Ékszerészek nem tartották be az előírt távolságot – még egyszer löveti a szabadrúgást, amelyet Oláh most már védhetetlenül az alsó jobb sarokba lő (2:0)

A hátralevő időben az Ékszerészek felforgatták csapatukat, de a nyugodtan dolgozó 33-as védelemmel szemben eredményt elérni így sem tudnak.