Fenyeget a körözött britanniás

Kmetty Károly Milanóban van – Szeretné, ha a fascisták magyar állampolgárokat büntetnének érte


Kmetty Károly volt britanniás elleni bűnügyben a budapesti rendőrség megállapította, hogy Kmetty Károly, akit gyilkosság és zsarolás miatt köröznek, Milanóban tartózkodik és egy szerszámgyárban dolgozik. A kiadatási eljárás dolgában megindultak a tárgyalások.

Egy budapesti fajvédő lapban megjelent egy milanói távirat, amelyet állítólag Kmetty Károly adott volna fel és melyben értesíti a lapot, hogy a ő a milanói fascisták védelme alatt áll és az ellene indított hajsza arra birta a fascistákat, hogy más magyar állampolgárokkal szemben retorziós eszközöket vegyenek igénybe.

A budapesti rendőrség kétségbevonja e távirat hitelességét, mert az olasz fascisták tartózkodnak attól, hogy más állam belügyeibe beleavatkozzanak. Kmetty Károlynak egyik-másik volt terroristatársa egyideig ugy állította be a dolgot, mintha Kmetty még mindig itt tartózkodna, de be van bizonyítva, hogy Kmetty több, mint egy esztendő óta távol van az országtól és örül, ha vele többet nem foglalkozhatnak.

A Fényes László elleni fenyegetéseket oly egyének tették, akiknek érdekében áll, hogy a Kmetty-ügyet a feledés homálya borítsa, mert a Kmetty-üggyel kapcsolatban eme arátoknak bűnügyei szintén felszínre kerülhetnek. A rendőrség a nyomozást kiterjesztette azokra az egyénekre is, akik Kmetty nevében félrevezették a hatóságokat és a nyilvánosságot.