A tisztviselők fizetésrendezésének ügye

Gróf Tisza István miniszerelnök tudvalevőleg bejelentette a képviselőházban, hogy visszavonja és módosítani fogja a tisztviselők fizetésének rendezésére a Széll-kormány által beadott törvényjavaslatot.
Ez a törvényjavaslat már az idén életbe lépett volna, ha nincs obstrukczió. Az állami tisztviselők országos egyesületének küldöttsége november 14-ikén megjelent a miniszterelnöknél s a küldöttség szónoka Vörös László képviselő, volt kereskedelmi államtitkár, arra kérte a minisztert az egyesület nevében, venné fontolóra a törvényjavaslat változatlan letárgyalását és ha ez most nem történhetnék, gondoskodnék arról, hogy a javaslat alapján a tisztviselők ez évben rendkívüli pótlékot kapjanak.

Gróf Tisza miniszterelnök következőleg válaszolt:
„Legyenek meggyőződve, hogy melegen érző kebellel kívánok gondoskodni, a lehetőség határai között, a magyar tisztviselői kar jogosúlt érdekeinek kielégítéséről. Nehéz elhatározásba került legalább is a bizonytalanság rémét kelteni fel az urak előtt.”

Nehéz elhatározásba került, - folytatá a miniszterelnök – mikor az ország pénzügyi helyzetére való tekintetből és felelősége érzetében nem bírta összeegyeztetni azt,
hogy kielégíttessék a tisztviselők egy részének jogosult igénye, és esetleg hosszú időre ne segíthessünk a közügy munkásai más rétegében. (Megyei és városi tisztviselők, tanítók.) Hogy tehát – mondta tovább a miniszterelnök – az állam pénzügyi helyzete s az adófizető nagy közönségre való tekintet minő méretben engedi meg a kérdésnek jelenlegi megoldást, csakis oly méretű reformnak, oly méretű fizetésrendezésnek a keresztülvitelére vállalkozhatunk, a mely egyfelől a kérdést igazságosan oldja meg, másfelől az állami pénzügyek egyensulyának megzavarásával nem jár.

Hogy mi lesz számításaink eredménye, azt ma még nem mondhatom meg.
Mi okvetlenül rajta leszünk, hogy mentől előbb, kevés hónap alatt készen legyünk álláspontunkkal. Teljesen érezzük azt, hogy minő nehéz, keserves dolog volna biztos, már készpénznek vett ígéreteket leszállítani, és csak a kényszerűség, csak az ország érdekére való parancsoló tekintet vihetne arra, hogy ezt a keserves lépést megtegyük. A kormány törekvése, hogy 1904-ben a végleges rendezés megvalósuljon.